Nárcisz
7 °C
15 °C
Index - In English In English Eng

Egy szerzetestől lophatta az öregedésgátló formuláját a L'Oreal

2017.08.31. 19:38

Szabadalmaztatott öregedésgátló technológia ellopásával vádolja a L'Oreal kozmetikai óriásvállalatot az amerikai szövetségi bíróságon egy volt katolikus szerzetes, írja az MTI. A férfi a formulával készült krémeket árult, hogy így szerezzen pénzt a rászorulókat segítő munkájához.

Dennis Wryzykowski és cége, a Carmel Laboratories bírósági keresetéhez a Massachusettsi Orvosi Egyetem is csatlakozott, ugyanis 2009-ben az egyetem fejlesztette ki az említett formulát, a szabadalom használatának jogát pedig az egykori szerzetes cégére ruházta át. 

A kereset szerint az Easeamine névre hallgató krém az egyetem két tudósának felfedezésén alapul, akik arra jöttek rá, hogy az emberi szívben található adenozin nevű kémiai összetevő segít megőrizni a bőr rugalmasságát. Feltételezésük szerint a L'Oreal tisztában volt azzal, hogy már szabadalmaztatták a technológiát, és annak ellenére, hogy a hasonlóság miatt nem tudták szabadalmaztatni a saját eljárásukat, mégis egy sor saját terméket dobtak piacra a formulával.

Dennis Wryzykowski egy interjúban azt mondta, a formula felhasználásával készült krémet 65 dollárért (17 ezer forintért) árulta tubusonként az interneten, hogy így gyűjtsön pénzt segélyalapja börtönrabok, drogfüggők és iskolás gyermekek közt folytatott jótékonysági munkájához. Úgy véli, a L'Oreal termékei tönkretették az üzletét, a bevétel elmaradása miatt el kellett adni egy spirituális központnak szánt ingatlant, és idő előtt be kellett fejezni más karitatív munkákat.

A L'Oreal megrabolta a szegényeket

- mondta.

Az óriásvállalat a kereset elutasítását kérte a bíróságtól, mert szerintük alaptalanok a vádak.  A formulát feltaláló két tudós egyike, a mára nyugdíjba vonult James Dobson Jr. szerint a technológia több millió dollárt érhet.