Iván
8 °C
22 °C

Lehet, hogy van víz a TRAPPIST-1 bolygóin

2017.09.01. 16:46

Egy nemzetközi kutatócsoport szerint lehetséges, hogy jelentős mennyiségű víz van a TRAPPIST-1 nevű csillagrendszer öt Föld-méretű bolygóján – írja az Engadget.

A NASA február végén jelentette be, hogy a TRAPPIST-1 körül hét olyan bolygót találtak, amelyek a Földhöz hasonló méretűek, és ezek közül három a csillag körüli lakható zónában kering, azaz elképzelhető, hogy a földihez hasonló élethez szükséges folyékony víz megtalálható rajtuk. 

Az amerikai NASA és az európai ESA kutatói a Hubble űrtávcsővel mérték meg a Földtől 39 fényévnyire található vörös törpe körül keringő hét bolygót érő ultraibolya sugárzást. Az UV-sugárzás ugyanis atomjaira bonthatja a vízmolekulákat, és nagy mennyiségben annyira felmelegítheti a bolygók légkörét, hogy az így keletkezett hidrogén és oxigén távozhat belőle. A sugárzás vizsgálata ezért hasznos annak a modellezésében, hogy mennyi vizet veszít egy bolygó, és mennyire stabil a légköre.

A vizsgálat eredményei alapján a kutatók megállapították, hogy a hétből a csillaghoz legközelebbi hat bolygó több mint húsz földi óceánnyi vizet veszthetett a története során. A legtávolabbi négynél viszont lehet, hogy csak kevesebb mint három óceánnyi a vízveszteség. A két legközelebbinél a legkevésbé valószínű, hogy van még rajta bármennyi víz.

Összességében elmondható, hogy a két legközelebbi bolygón kívüli további öt bolygó mindegyikén lehet felszíni víz. Ez persze attól is függ, hogy eredetileg mennyi víz volt rajtuk és mennyi idősek, de ezt még nem tudják pontosan a kutatók – és a jelenleg elérhető adatokkal és eszközökkel mindezt ennél pontosabban egyelőre nem is lehet megállapítani.

Akárhogy is, ha végül bebizonyosodik, hogy valamelyik bolygón található még ma is víz, ez csak egy szükséges, de nem elégséges feltétele az élet jelenlétének. Még áprilisban például magyar csillagászok arra jutottak, hogy a bolygórendszer nem igazán alkalmas arra, hogy az élet feltételei stabilan fennmaradhassanak, mert a folyamatos, nagy energiájú mágneses viharok gyakorlatilag megsütik a bolygókat, nagyjából mint nálunk a Merkúrt.