Albert, Lipót
2 °C
12 °C

A 13 éves lány halálában is 8 ember életét mentette meg

2017.09.08. 19:47

Egy 2012-ben, agyi értágulatban életét vesztett 13 éves angol lány halálában is rekordot döntött, mivel

átültetésre felajánlott szervei nem kevesebb, mint 8 ember életét mentették meg.

A somerseti Jemima Layzell édesanyja 38. születésnapjára való készülődés közben esett össze, és az orvosok négy napi küzdelem után sem tudták megmenteni az életét. Szülei a szívét, a hasnyálmirigyét, a vékonybelét, a tüdejét, a veséit, és a máját is felajánlották átültetés céljára. Szerveit egyenként osztották szét átültetésre váró páciensek számára, de máját kettévágták, így két ember is részesülhetett belőle, így jött össze a nyolc kedvezményezett.

A szülők azzal magyarázták döntésüket, hogy lányuk egy ismerősük halálos autóbalesete kapcsán értette meg a szervfelajánlás jelentőségét, és pont pár héttel a halála előtt beszélt arról, adott esetben ő biztos felajánlaná szerveit. Ez az eset jutott eszükbe, amikor a kórházban megláttak egy hirdetést, melyen szívtranszplantációra váró gyereket mutattak be.

A brit egészségügyi csúcsintézmény, a National Health Service (NHS) statisztikái szerint egy donor átlagosan 2,6 transzplantációhoz járul hozzá szerveivel, Jemima Layzell nyolc transzplantációja életmentési rekordnak számít a brit egészségügyben.

Az NSH kimutatásai szerint még mindig rengetegen halnak meg megfelelő donorra várva, mivel kevés család ajánlja fel az elhunytak szerveit a rászorulóknak. 2016-ban például 457 várólistás veszítette életét. 2015-ben ezért is keltett nagy érdeklődést, amikor egy jégkorongbalesetben meghalt 22 éves fiú belső szervein kívül csontját, szöveteit és bőrét is felajánlották orvosi célokra, a döntéssel 50 emberen segítve.

(BBC)

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?