Árpád
-2 °C
3 °C

Nagyjából igazolták a 700 éves szent legendát

GettyImages-822410814
2017.09.27. 12:56

Több mint hétszáz éve őriznek egy textildarabot az olaszországi Montellához közeli Folloni rendházban, mert egy híres történet kapcsolódik hozzá. Ennek a történetnek bizonyos részeiről most sikerült bebizonyítani, hogy úgy igaz, ahogy azt mondják.

A textil állítólag egy zsákból származik, amely 1224 telén került a rendház kapuja elé. A legenda szerint Assisi Szent Ferenc, aki éppen Franciaországban tartózkodott, ebben küldött nekik kenyeret, és a házhoz szállítást egy angyalra bízta.

A Folloni rendház épülete (1941)
A Folloni rendház épülete (1941)
Fotó: Wikimedia Comm / Bundesarchiv

Most egy dán, holland és olasz kutatókból álló csoport Kaare Lund Rasmussen professzor vezetésével kiderített minden érdekes részletet a hétszáz éve őrzött textildarabról. Radiokarbonos vizsgálattal megállapították, hogy a textil a 1220 és 1295 közötti időszakból származik, vagyis ott lehetett az említett időpontban a rendház kapuja előtt.

A szövet szálai közé nézve a fonalas gombákban megtalálható ergoszterolt is megtalálták, és a régészetben ez egy lehetséges nyoma a sütésnek, szóval van esély rá, hogy tényleg kenyér volt a zsákban. Hogy mikor került oda a pékáru, azt már nehezebb megmondani. 

Az biztos, hogy 1732 előtt került oda a nyom, hiszen innentől szigorúan őrizték a szent ereklyét. Az sem valószínű, hogy az ezt megelőző évszázadokban bárki direkt arra játszott volna, hogy átverje a jövőbeni régészeket, és bizonyára nem egy szerzetes csomagolta bele az uzsonnáját.

A radiokarbonos vizsgálathoz vételezett anyagminták
A radiokarbonos vizsgálathoz vételezett anyagminták
Fotó: University of Southern Denmark

Egyedül azt nem lehet tudományos módszerekkel igazolni, hogy miként került a zsák a kapu elé. Rasmussen szerint az angyalok témája nem is a tudományra, hanem inkább a hitre tartozik. 

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?