Szökőár végezhetett egy 6000 évvel ezelőtt élt pápuával
A világ legrégebbi ismert cunamiáldozatának maradványát találhatták meg kutatók Pápua Új-Guineán. A csendes-óceáni szigeten Aitape városka közelében 1929-ben talált rejtélyes koponyadarabról a kutatók sokáig úgy hitték, hogy a Homo erectus egy 140 ezer évvel ezelőtt kihalt fajától származik. Újabb kutatások kiderítették, hogy a koponyatöredék mindössze 6000 éves, írja az MTI.
Egy nemzetközi kutatócsoport alaposan megvizsgálta azt az üledékréteget is, amelyben a csontot megtalálták, és megállapították, hogy összetétele nagy hasonlóságot mutat azzal az üledékkel, amelyet a térséget 1998-ban sújtó szökőár hagyott maga után, például hasonló mikroszkopikus óceáni organizmusokat találtak benne.
Az aitapei koponya egy folyómederből került elő, 12 kilométerre a tengerparttól. A geológiai vizsgálat során szökőár egyértelmű jeleit találták meg, és megállapították azt is, hogy a lelőhely hajdan tengerparti lagúna volt.
A koponyadarabon kívül nem találtak más csontot, de ez is egybevág azzal, hogy szökőár idején az áldozatok közül sokakat sodor magával az áradat a lagúnákba, ahol krokodilok végeznek velük, ahogy ez 1998-ban is is történt. Az 1998-as gyilkos szökőár több mint 2000 emberéletet követelt Pápua Új-Guineán, egész falvakat törölt el a Föld színéről, pusztítást végzett a termésben és áttelepülésre kényszerített sok túlélőt.
Az üledékben tapasztalt "földtani hasonlóságok" arra utalnak, hogy a térségben az emberek évezredek óta együtt élnek a szökőár jelenségével, állapították meg a kutatók a PLOS One tudományos folyóirat csütörtöki számában megjelent tanulmányukban.