Árpád
-2 °C
3 °C

A modern tudomány alapmítoszát rombolták le az Akadémián

Szekeres Máté 11.14 Riválisok és szövetségesek, MTA előadás-8
2017.11.15. 18:03

Álhírek, álorvosok, áltudomány, a tudomány elleni politikai támadások a lehető legmagasabb szinten, akár a Fehér Házból: a tudomány körül mostanában úgy tűnik, ismét háború van, hiszen mi másnak lehetne nevezni, ha a 99 százalékos tudományos konszenzust kérdőjelezik meg politikai alapokon, gazdasági érdekeltségekkel szoros összefonódásban?

A klímakutatások eredményeinek negligálása, a globális felmelegedés vagy az evolúció kérdésének személyes, választható vagy elutasítható hitként való feltüntetéséhez hasonló jelenségek nem nem csak Amerikában vannak, Izraelben speciel most tüntették el a kőzetek valós korára utaló feliratokat egy barlangból, nehogy megsértsék a Tóra teremtéstörténetét szó szerint vevő ortodoxokat, de nálunk is vannak példák: a magyar nyelv finnugor eredete helyett többen szívesen vennék, ha intézményesítenék az „alternatívok” tanait, miközben az iskolai történelemkönyvekbe bekerült a sumér-magyar rokonság mániája úgy, hogy a könyv nem teszi egyértelművé, hogy egy áltudományos abszurdról van szó.

A hasonló jelenségek miatt néhányan szívesen emlegetnek középkori állapotokat, hiszen a tudomány elleni támadásokban régi konfliktusok újjáéledését látják: a homeopátiában és a rengetegféle sarlatánságban a mágikus hiteket, a kreacionista tantételekben a vallási dogmatizmust, a tudományra fittyet hányó politikai agymenésekben meg a fejedelmi önkényt.

Érdemes azonban vigyázni az ilyen nagyívű meglátásokkal, akkor is, ha egyébként jó szándékúan védenék velük a tudományt ellenségeitől – a hasonló történelmi víziók a ráció nevében hősi harcot vívó tudósokról ugyanis sokszor tévképzeteken, városi legendákon, a felvilágosodás nevében szőtt mítoszokon alapulnak.

Erre hívta fel többek között a figyelmet Láng Benedek tudománytörténész kedd este a Magyar Tudományos Akadémián, amikor a Tudomány Ünnepe részeként a tudomány körüli konfliktusokról tartott telt házas előadást. Ennek már a címe (Riválisok vagy szövetségesek? A modern tudomány este a vallással, a mágiával és a humán tudománnyal) is jelezte, hogy nem marad meg teljesen azon a kényelmes és a modern korban jól bejáratott vonalon, mely szerint a tudomány mindig szemben állt és heroikus küzdelmet vívott ősellenségeivel: a klérussal és a manapság könnyen egyszerűen babonának nevezett mágikus világképpel. Ehelyett egy jóval összetettebb viszonyrendszert vázolt fel (az is előkerült, hogy a természettudósok között is sok vallásos ember van, „mindenre van példa és az ellenkezőjére is”), és tudománytörténetileg sem állja meg a helyét ez a fekete-fehérre színezett küzdelem.

A konfliktusmodellel a fő gond, hogy nem valós történelmi eseményekre hivatkozik. A vallás is sokszor játszott produktív szerepet, sok jezsuita és protestáns tudós is részt vett például a tudományos forradalomban

– emelte ki Láng Benedek, hozzátéve, hogy mivel a kora újkorig majdnem minden írástudó egyházi ember volt, többnyire „mindkét oldalon” az egyház állt.

Modern mítoszok a sötét középkorról

Az a nézet, hogy a tudomány és a vallás kibékíthetetlen konfliktusban áll, Láng összegzése szerint csak a XIX. században keletkezett. Ez a darwini evolúciós elmélet elfogadtatásának az ideje, amikor a jelek szerint propagandisztikus munkákban is igyekeztek a felvilágosult tudomány és a maradi hitek közötti küzdelmet örökként ábrázolni, a múltba visszavetítve a szembenállást. Ebben két könyvnek volt különösen nagy hatása: a tudománynépszerűsítő Andrew Dickson White terjesztette el például, hogy a középkorban az egyház nem engedte a boncolást  valójában számos forrás bizonyítja, hogy ez nem így volt: a késő középkori egyetemeken volt boncolás és balzsamozás is, de azt, hogy az egyház sem állt ezzel szemben úgy általában, azt az ereklyekultusz is mutatja; a szentek belső részeit is vizsgálták a haláluk után.

Egy másik, azóta is népszerű városi legenda John William Drapertől származik. A tudományt mindenkor elnyomó kereszténység tézisét valló amerikai kémikus-polihisztor terjesztette el, hogy „a sötét középkorban”, egészen Kolumbuszig a lapos Föld elméletében hittek. Ma már tudjuk, hogy ez a mítosz mennyire légből kapott, az antikvitástól fogva az általános tudós nézet ugyanis azt tételezte, hogy a Föld gömb alakú. Ezt vallották szinte mind a nagy egyházatyák is, az egyetlen kivétel egy VI. századi bizánci szerzetes volt, csak ő gondolta a Földet laposnak, Cosmas Indicopleustes hatása azonban elhanyagolható volt.

A tudomány nagy mártírjairól szóló történetek közül is több hasonló leegyszerűsítésekkel, a vallási béklyóval szembeni modern mítoszként terjedt el. Ilyen az a szintén fals sztori, hogy Galileit megkínozták volna (valójában börtönben sem volt, csak háziőrizetben), de arról, hogy az ő műveinek pápai indexre tétele mennyivel bonyolultabb sztori volt, már az Indexen is olvashattak. Ugyanígy tévedés, hogy Giordano Brunót a tudományos nézetei miatt égették volna meg – valójában eretneknek minősülő vallási tanai (Krisztust varázslónak tekintette, és kétségbe vonta, hogy Mária Krisztus anyja, sok egyéb mellett) miatt került erre sor.

Bruno mindenekelőtt a hermetikus mágikus hagyományt követte, de hogy a ma mágiának minősülő hiedelmek és a mögöttes filozófiai hagyomány, valamint a természettudomány között erős kapcsolatok voltak, az még Newtonnál is látszik: a modern tudomány megalapozója egyúttal neves alkimista volt, és a két szféra között akkor nem is láttak feltétlenül éles ellentétet. Manapság persze a mágiát is a tudomány teljes ellentétének gondolják, de azt, hogy azért közöttük is bonyolultabb volt a kapcsolat, jelzi, hogy még az újkori tudományban kulcsfontosságúvá váló kísérleti módszernek is meg lehet találni a maga hermetikus párhuzamait: az a nézet, hogy a természetes folyamatok mesterségesen, ember által modellezhetők, felgyorsíthatók, az alkímiának is alaptétele.

Azt, hogy a modern tudomány nem megy mindenben szembe még a mágiával sem, és egyáltalán nem igaz a története egészére, hogy permanens antiklerikális harcot vívott volna az egyházi hatalommal az elnyomott igazság kimondásáért, persze nem mindenki fogadja örömmel. Még a tudósok között sem: sokan jobban szeretnék megőrizni a hiedelmekkel totálisan szembehelyezkedő győzedelmes tudomány képét. A tudományt idealizálók számára egyébként is kényelmetlen időnként annak a fajta – ma már a magáról a tudományról szóló diszciplínákban nemzetközi szinten abszolút domináns – tudománytörténetnek az elfogadása, amelyet Láng Benedek is képvisel: ez a tudományt nem eszményíteni akarja, hanem úgy leírni, ahogy az a valóságban működik: társadalmi, történelmi körülmények által keményen befolyásolva, úgy, hogy a kutatót is elkerülhetetlenül meghatározzák előzetes elképzelései, mániái, tanult mintái és beidegződései.

És akkor a fizikus bullshitbombát dob a posztmodern bölcsészek közé

A helyzet ebből a szempontból nem teljesen eltérő az egyébként sokszor nagyon különbözőnek vélt természet- és bölcsésztudományokban sem. Pedig harc azért van köztük: egy időben szokás volt ennek kapcsán „két kultúráról”, sőt még tudományos háborúról is beszélni. Ennek egyik igen szórakoztató epizódja volt a „Sokal-ügy”: a botránynak nevet adó fizikus a kilencvenes években úgy hekkelte meg az éppen posztmodern divatkorszakukat élő bölcsészeket, hogy egy neves társadalomtudományi lapban leközölt egy trendi fogalmakkal dobálózó tanulmányt, aminek már a címe (A határok áttörése: arccal a kvantumgravitáció transzformatív hermeneutikája felé) is tökéletes.

Ha ezt nem érti, nem az ön készülékében van a hiba: maga a szerző sem értette, éppen az volt a célja, hogy megnézze, elegendő-e, ha posztmodern bullshittel tölt meg egy szépen csomagolt cikket. Elég volt, a szerkesztők gond nélkül leközölték a tanulmányt, majd amikor a szerző robbantott, és nyilvánosságra hozta az átverést, kitört a botrány. Ebből később kötet lett (Intellektuális imposztorok), többek között azzal a tanulsággal, hogy a bölcsészeknek a jelek szerint sokszor fogalmuk sincs, hogy miről beszélnek, miközben magabiztosan vesznek át és fordítanak ki eredeti értelmükből természettudományos fogalmakat. (Ugyanez a kvantumfizikai metaforákat szintén imádó ezoterikus gurukra hatványozottan igaz).

Ha megkérdezünk egy bölcsészt, hogy mi is a termodinamika második főtétele, azért ott gond lehet, miközben azt azért minden reálosnak tudnia kell, hogy ki volt Shakespeare

– említette MTA-előadásán Láng Benedek is, de azt is hozzátette, hogy tapasztalatai szerint sokszor a műegyetemisták sem értik, hogy mondjuk a történettudomány a látszat ellenére nem olyan, hogy ott bármit és annak az ellenkezőjét is lehetne mondani – a tudománynak egyszerűen eltérő nyelve, szabályai, hagyományai, módszerei, igazolási rendszerei érvényesek a különböző területeken.

Tudományos egységfront az alternatív tényekkel szemben

A „kemény” és „puha” tudományoknak gyakran még a felkent képviselői sem igazán értik a másik szféra működésmódját, de ez a fajta, a szembenállást hangsúlyozó nézet az elmúlt években mintha háttérbe szorult volna. Rossz nyelvek szerint a háború azért is csendesedett el, mert Bush alatt a természet- és a társadalomtudósok ugyanazon az oldalon találták magukat, a nem támogatottak között” – mondta Láng, és (ezt már mi tesszük hozzá) mintha hasonlót lehetne most is látni, aktuálisan Trumpnak köszönhetően. Bruno Latour, a tudomány objektivitását korábban sokak szemében megkérdőjelező francia sztárkutató például az „alternatív tények” és a tudományos konszenzus elleni politikai támadások fényében ma már azt mondja, hogy a tudósoknak vissza kell szerezniük a megbecsülést. Magyarán: az egészséges szkepticizmus nem jelenti azt, hogy be kellene dőlnünk a tudományellenes idiotizmusoknak.

Nem kell idealizálni; ma már sokkal elfogadottabb, ha azt mondjuk, hogy Galilei egy problematikus figura volt. A realista tudománykép nem káros. Ha reálisan látom, hogy mitől jobb az egyik kutatás, mint egy másik, az egyúttal jobb megértést tesz lehetővé

– mondta Láng Benedek.

És miközben itt főleg a tudomány körüli konfliktusokról volt szó, látni kell, hogy a tudomány alapvetően nem az ellenség legyőzéséről szól, hanem az együttműködésről. „A tudomány nem attól megbízható, hogy a tudósok olyan okosak... az okos emberek is sokszor beszélnek butaságot, és a buták is mondanak néha bölcseket. De a tudomány egy közösségileg ellenőrzött tudás, egy kollektív önkorrekciós rendszer” – szemben például a módszeres ellenőrzésre, igazolási eljárásokra fittyet hányó áltudományokkal.

További nyilvános programok a Tudomány Ünnepe alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián itt találhatók.

Borítókép: Szekeres Máté / Index.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?