Hortenzia, Gergő
8 °C
16 °C
Index - In English In English Eng

A gyerekek már jóval a beszélés előtt értik a szavakat

2017.11.22. 16:27

A babák már jóval azelőtt elkezdenek szavakat és a jelentésüket tanulni, hogy ők maguk elkezdenének beszélni, és a kutatók kezdik érteni, hogyan csinálják – írja a Scientific American.

A kutatást vezető Elika Bergelson, a Duke Egyetem kutatója szerint a munkájuk azt bizonyítja, hogy a csecsemők korai szavak nem elkülönülő szigetek, már nagyon kis szókinccsel is értik, hogy bizonyos szavak és fogalmak hasonlóbbak egymáshoz, mint mások.

A szavak valódi megtanulásához meg kell érteni, hogy kapcsolat van a beszéd és a minket körülvevő világ között, és hogy a különböző szavak is kapcsolatban állnak egymással. A kutatók hat hónapos csecsemőkön vizsgálták, hogy felismerik-e ezeket a kapcsolatokat ahelyett, hogy pusztán az önálló szavakat ismernék fel.

A vizsgálat során a babák szemmozgását követték, amivel sikerült megállapítani, hogy a babák jelentősen többet nézték a megnevezett tárgyakról (például egy autóról) készült képeket akkor, amikor egy nem kapcsolódó tárgy (például egy gyümölcslé) képével párosították, mint akkor, amikor kapcsolódó tárgy (például egy babakocsi) képe került mellé. Ebből a kutatók azt a következtetést vonták le, hogy a csecsemők már eleget tudnak egy-egy szó jelentéséről ahhoz, hogy megkülönböztessék egy nem kapcsolódó másiktól. A fenti példa szerint azt már értik, hogy az "autó" nem vonatkozhat a gyümölcslére, de azt még nem, hogy a babakocsi az "autó" kategóriájába tartozik-e.

Egy másik vizsgálatban házi videókat elemeztek, és megállapították, hogy a csecsemők jobban felismerték a szavakat, amikor látták a tárgyat a szó elhangzásakor, például amikor úgy hallották, hogy "itt a kanalad", hogy közben valóban ott is volt egy kanál. Az, hogy a szót milyen gyakran használták a tárgy jelenlétében, nagyobb szerepet játszott a megértés fejlődésében, mint hogy kitől hallották az adott szót.

Bergelson szerint az eredményeik arra utalnak, hogy ha többet beszélünk a babákhoz, és ha arra összpontosítunk, amire ők figyelnek vagy ami őket érdekli, segíthet a korai nyelvi fejlődésbe.

Kezeld úgy a babádat, mint egy valódi beszélgetőpartnert

– mondta. "Már a fiatal csecsemők is hallgatnak, és már azelőtt tanulnak a szavakról és az őket körülvevő világról, hogy ők maguk elkezdenének beszélni."

A kutatásból készült tanulmány a PNAS szaklapban jelent meg.