Szótagokat használnak a majmok

2018.03.02. 17:14

Jobban hasonlíthat a majmok kommunikációja az emberéhez, mint azt eddig hitték: a fehérpamacsos selyemmajmok (Callithrix jacchus) hangképzéskor az emberhez hasonlóan szótagokat használnak.

A Tübingeni Egyetem kutatói szerint az állatok füttyszerű hangja nem egyetlen hosszú hang. Sokkal inkább sok rövid alkotóelemből áll, írták a Current Biology című szaklapban, az alapján pedig az MTI. Steffen Hage szakértő vezetésével a neurobiológusok munkájuk során feljegyezték az állatok kaffogásait és füttyögő hangjait. A majmokat szabálytalan időközönként megzavarták.

"Láthattuk, hogy az állatok megszakították a sipítozást, amikor zavartuk őket. És nem tetszőleges helyen, hanem mindig csak meghatározott pontokon"

- idézi Thomas Pomberger kutatót az egyetem közleménye.A szakértők szerint a hangképzésnek ezek a legapróbb egységei, és ritmikus előállításuk által a majmok agyában adottak az emberi beszéd előfeltételei. Ha az emberek beszélnek, a mondanivaló ugyanúgy a legkisebb alkotóelemekből tevődik össze.

"Másodpercenként átlagosan 5-10 szótagot képezünk. A fehérpamacsos selyemmajmok másodpercenként 7-8 alkotóelemet képeznek" - mondta Hage.A kutatások szerint a fehérpamacsos selyemmajmok az emberhez hasonlóan meghatározott ritmusban formálnak hangokat."Ez a ritmus evolúciós szempontból elengedhetetlen a nyelv kifejlődésének útján. A majmokkal végzett kutatások hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az emberi nyelv eredetét és jellemzőit jobban megértsük" - fogalmazott a tudós.

Elindult az Indamedia média és marketing-kommunikációs kiadványa.

További szakmai tartalmakért kattints és kövess bennünket!

MEGNÉZEM
Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM