Mária
18 °C
28 °C

Száz éve tört ki a járvány, amiben többen haltak meg, mint a XX. század háborúiban

2018.03.10. 23:11

„Ma, porig alázva, a temetőben voltam. Egymás mellett álltak a szegények koporsói. Olyan tolongás van a sírkertekben, mint különben az élelmiszeresboltok előtt. A föld szinte hullámokat hány, mozog a temető, piheg, kitágul, akár a tenger.”

(Kosztolányi Dezső: A járvány)

Kosztolányi talán Karinthy feleségének, Bogának a temetésén járt azon a száz évvel ezelőtti napon, amiről a tárcájában írt; a házaspár fő barátja volt, arról nem beszélve, hogy Etellel sok évvel azelőtt neki is volt kalandja. 1918-ban Boga 32 évesen, hat hónapos magzatával a méhében halt meg. Vele is a spanyolnátha-járvány végzett, mint a városban ezekeben a hetekben még tízezrekkel, és a világon talán 100 millióval is. Pesten még éjszaka is temettek, annyi volt a halott, hamarosan már halottszállítót sem lehetett találni, a zárt ravatalozókat bezárták, mert rettegtek a fertőzéstől; de az iskolák és a mulatók is becsukták a kaput, és azon gondolkodtak, legjobb lenne az egész várost karanténba tenni.

A rettegett spanyolkór gyilkosabbnak bizonyult, mint az éppen befejeződő nagy háború. Mire az influenza nálunk igazán tombolni kezdett, már körbesöpört a fél világon. Három nagy hulláma volt, és ez az őszi volt a legkegyetlenebb. Az 1918-19-es globális járványban a világ akkori népességének a harmada betegedett meg a becslések szerint; közöttük, 10-20 százalékos volt a mortalitás, összesen 50-100 millióan halhattak meg. Hogy legyen mihez viszonyítani: a világháborúban összesen 17 millióan. A spanyolnátha legalább háromszor annyi áldozatot szedett, mint a négy éven át tartó, addig soha nem látott öldöklés.

A spanyolnátha egykori áldozataiból nyert mintából kitenyésztett kórokozó
A spanyolnátha egykori áldozataiból nyert mintából kitenyésztett kórokozó
Fotó: Wikipedia

Egy járványnak általában csak az orvosi krimikben van olyan pontos eleje, mint egy háborúnak, de azért itt is van jelölt a szarajevói merénylethez hasonló drámai kezdetre, igaz, rögtön több is. A szokásos elbeszélés Kansasben indul, 1918. március 11-én (ennek üljük most a centenáriumát), ahol egy tábori szakács, bizonyos Albert Gitchell reggel égő torokra, lázra, fejfájásra ébredt. Bár konyha helyett a lábadozóba ment, eddigre a vírus már szétterjedt az egész ezredben: délre százan panaszkodtak hasonló tünetekre, estére 500-an, hét végére meg az egész, alkalmi kórházzá alakított hangár megtelt betegekkel.

Legjobbjaink elhulltanak

Az amerikai hadseregbe a feltételezések szerint Kínából vagy Franciaországból kerülhetett át a vírus, de valójában több hipotézis is van a felbukkanásáról, Andrew Price-Smith történész azt a lehetőséget is felveti, hogy a járvány a Monarchiában kezdődhetett.

Különösen rémisztő volt, hogy a legtöbb áldozat a fiatal felnőttek közül került ki. A legtöbb influenzajárvány főleg idősebbek szoktak meghalni, a spanyolnátha anomáliáját az okozta, hogy a harminc év alattiak addig nem találkoztak az 1918-as vírushoz hasonlóval, így bennük semmilyen védettség nem alakult ki.

Nagy influenza világjárványok periodikusan, 30-40 évente törnek ki, ezekben az A variáns játszik szerepet. Az influenzavírus különleges evolúciós képességekkel bír: a vírus replikációja során gyors genetikai változásokon megy át: az antigénsodródás miatt az influenzavírus kivételesen gyorsan képes megváltozni. A folyamatosan kialakuló új vírusok időnként a szokásosnál virulensebbek lehetnek, és új fajokat támadhatnak meg.

Spanish flu death chart.png
Fotó: Wikipedia

Az 1918-as vírust 86 évvel a járvány után, 2005-ben sikerült laboratóriumi körülmények között szekvenálni egy, a fertőzésben meghalt eszkimó asszony Alaszkában eltemetett, a permafrosztnak köszönhetően épen maradt maradványaiból és katonák szöveteiből. Az analízis szerint ugyanúgy a H1N1 influenzatörzs volt a felelős, mint a legutóbbi globális fertőzésnél, a 2009-es világjárványnál. A vírus 1918-ban zoonózissal valószínűleg előbb madárról sertésre, majd sertésről emberre terjedt át. A jelek szerint valamivel veszélyesebb volt a legtöbb ismert influenzatörzsnél, ugyanis a felső légutak helyett közvetlenül a tüdőt támadta, ez pedig sokaknál gyors és végzetes lefolyást, tüdővérzést, légzési elégtelenségeket eredményezett – ezért hívták a kórt néhol háromnapos betegségnek is.

Bár a vírusokat a 19. század végén már felfedezték, a virológia 1918-ban még nagyon fejletlen volt, az orvosok az influenzát többnyire még mindig bakteriális eredetűnek gondolták. A közegészségügy is gyerekcipőben jár még: ahol gyorsan lezárták a közösségi helyeket, hatékonyabban küzdöttek a vírus ellen, voltak fertőtlenítő spray-k és maszkok, de a professzionális orvoslás igazából nem volt még sokkal hatékonyabb az influenzával szemben, mint akár az alternatív gyógyászat; hirdettek is a spanyolnátha elleni csodaszerként mindent a gerincmasszázstól a homeopátiáig. Az orvosok közben nyakra-főre írták fel az aszpirint (ekkoriban járt le a Bayer szabadalma, úgyhogy egy csomó cég elkezdte gyártani, komoly reklámhadjárattal); van olyan hipotézis is, hogy sokan nem a betegségbe, hanem aszpirintúladagolásba haltak bele.

Amikor a kétezres években újra előállították a vírust, a laboratóriumban megfertőzött majmok az immunrendszerük túlreakciója, az úgynevezett citokin vihar miatt pusztultak el. Ugyanez okozhatta annyi ember halálát száz évvel ezelőtt is. De mára az is kiderült, hogy a legtöbben nem közvetlenül az influenzába haltak bele, hanem a gyakori felülfertőzésekbe. A legyengült szervezet könnyen kapta el a bakteriális tüdőgyulladást, sokaknál igazából ez bizonyult végzetesnek.

Az elkékült betegek a tüdejükben lévő vér és folyadékok miatt hiába próbáltak oxigénhez jutni, gyakorlatilag megfulladtak saját testnedveikben. Mint Apollinaire, akinek elfeketedettnek mondott holttestére barátja talált rá. New Yorkban volt, amikor egyetlen nap alatt 800-an haltak meg a fertőzésben; a nővérek teljes családok agóniájáról számoltak be, és olyan házakról, ahol a szülők és a nagyobb testvérek öntudatlan kábultságukban nem vették észre, hogy két testvérük már halott.

Háborús tenyészet

Amúgy is krónikus orvos- és nővérhiány volt: a legtöbb országban a gyógyítók jelentős része a fronton szolgált. A háborúnak döntő felelőssége volt abban, hogy a járvány ilyen tragikus méreteket öltött. A máshová vezényelt katonák magukkal vitték a vírust, és terjesztették előbb a katonaságban, majd a civilek felé is.

„A hazáért halni dicsőség, ezek az emberek (az influenza áldozatai) ugyanolyan mártírok, mint akik a lövészárkokban pusztultak el”

– búcsúztatták a hátországban elhunytakat, és a háborús retorika egyébként is meghatározta az influenza elleni harcot. Amerikában eleinte csak német pestisnek nevezték a betegséget, és azt híresztelték, hogy a vírus titkos német fegyver lehet, amit a tengeralattjárók hoztak át. A német császár eleinte maga is fellelkesült, azt képzelte, hogy az influenzavírusok majd szépen megállnak a frontvonalon, csak a franciákat fogják lekaszabolni – hamarosan keservesen csalódnia kellett. Az ekkor Németországban már teljhatalmú Ludendorff az influenzát okolta, amiért kudarcba fulladt a német hadsereg utolsó nagy próbálkozása, az 1918-as tavaszi-nyári hadjárat. Másfél millió német katona betegedett meg ezekben a hetekben, az ellátási vonalak bedugultak, a hadsereg morálját a betegség tovább rombolta – a tábornokok arról beszéltek, hogy az influenzás katona a halott katonánál is rosszabb.

1918FluVictimsStLouis
Fotó: Wikipedia

Bár a történészek sokáig úgy tartották, hogy a spanyolnáthán nem múlt a háború kimenetele, ma már van olyan vélemény is, hogy ez is döntő szerepet játszott a központi hatalmak vereségében. A totálisan kimerült hátországok és hadseregek, a recsegő-ropogó háborús gépezetek már nem tudtak megküzdeni az influenzával. De ha nem is a spanyolnátha döntötte el a háborút, az kétségtelen, hogy a háborús körülmények miatt lehetett ennyire pusztító a járvány. A nagy háború nagyszerű körülményekkel szolgált a vírusnak: nyomor és alultápláltság, barakkokban összezsúfolt emberek és hatalmas tömegek mozgatása a világban; az általános krízis, az egyes ember és a társadalom legyengült immunrendszere miatt lehetett a spanyolnátha ennyire tömegpusztító.

Az 1918-as tavaszi járvány csak gyenge előzménye volt annak a második hullámnak, ami augusztus végén indult. Egyszerre ütötte fel a fejét a világ három nagyon távoli pontján: Bretagne-ban, Bostonban és Nyugat-Afrikában. Ekkor más spanyolnáthának nevezték; nem mintha tényleg onnan jött volna, de amíg a hadviselő felek propagandaokokból sem számoltak be rendesen a saját országukban pusztító betegségről, a semleges Spanyolország igen, többek között XIII. Alfonz király megbetegedéséről is. (Spanyolországban eközben „nápolyi katonának” hívták a járványt egy akkor játszott operett után, a librettó ugyanis azzal reklámozta az áriáját, hogy az úgy terjed, mint az influenza).

A spanyol Magyarországon

Nálunk, a Monarchiában, a fertőzés hirtelen megjelenését szeptemberben jelentették.

„A spanyol betegségnek nevezett fertőzött baj az országban rohamosan terjed és a népesség minden rétegében rohamosan halmozódik”

– tette közhírré a városi elöljáróság, hozzátéve, hogy különösen a „bágyadtság, borzongás, váltakozó forróság” tüneteire kell figyelni.

Bár eleinte azon is vitatkoztak, lehet-e hivatalosan járványról beszélni, a fővárosi polgármester végül csak bezáratta az iskolákat. A házakat és lakásokat, ahol beteg volt, vörös cédulával kellett megjelölni, a színházak is bezártak – a Színházi élet azzal tréfálkozott, hogy majd a spanyol konzulátustól kérnek kártérítést a spanyolkór miatt.

Influenzás betegek kórháza.
Influenzás betegek kórháza.
Fotó: Wikipedia

A közvélemény leginkább a katonaságot okolta, a városatyák nem is akarták volna beengedni a fővárosba az éppen összeomló frontról visszatérő katonákat (napi 10-15 vonat hozta ekkor már őket haza). A háború miatt nálunk is nagy orvoshiány volt, és mint Géra Eleonóra tanulmányából kiderül, a jegyrendszer napjaiban a hosszú sorok is melegágyai voltak a fertőzésnek. Közben szappanból hiány volt, a sima melegvizes kézmosásra vonatkozó javallat meg nem igazán ért semmit. Nem csak a kinin és az aszpirin lett gyorsan hiánycikk, de a láz legolcsóbb tüneti szere, a jég is.

Falun ekkor főleg csak cukorrépa levét alkalmazták „a spanyol” ellen, egy bajai orvos pedig arról számolt be, hogy...

„úton-útfélen hallom pácienseimtől, hogy a spanyol ellen bevágtam fél liter bort, egy lityi bort. Alapos a gyanúm, sokan már szimulálják a spanyolt, hogy az aggódó hitves gyöngéd erőszakolása mellett fogyasszák el az alkoholtilalmas időben hiányzó borukat.”

A tiszti főorvos a budapesti betegek számát 100 ezerre becsülte. A kórházakban szinte csak tejet adtak, de a hiánygazdaság miatt abból is csak fél adagot. Mivel azt sem tudták, hogy vírusos betegségről van szó, az orvosok maszkot sem viseltek – ellenben a telefonkagylókat minden beszélgetés után hatósági parancsra bevonták selyempapírral.

Pár héttel azután, hogy a spanyolnátha ideért, a Monarchia szétesett, a háborút elvesztettük. A halálozás ekkor már idehaza is közel 10 százalékos volt, a kórházak állapotai még a szegényeket is elborzasztották, voltak, akiket erővel kellett beszállítani. Az őszirózsás forradalom közegészségügyi szempontból végképp káoszt hozott. Az utcai tömeg jobb táptalaja volt a fertőzésnek, mint egy petri-csésze; és mivel a rendőrök is mind ott teljesítettek szolgálatot, az egészségügyi rendelkezések betartatásával már nem törődött senki. Ekkor történt, hogy Károlyi gróf a jobb közhangulat érdekében felfüggesztette a korai zárórát, kinyittatta az orfeumokat, mulatókat, kabarékat és mozikat, hogy „a tömeg elvezetése és szórakozása” biztosítva legyen. Úgyis alább hagyott már a járvány, szólt az indok – a valóságban csak azért került a statisztikákba kevesebb megbetegedés, mert az orvosok már el sem jutottak a betegekhez, a hozzátartozók pedig nem tudtak temetkezési vállalkozót szerezni a halottakhoz.

Mi történne ma, ha jönne egy hasonló járvány?

Miért, felbukkanhat? Igen, és fel is fog, ennek csak az ideje lehet kérdés az epidemiológusok szerint. Folyamatosan alakulnak ki újabb vírustörzsek és mutációk, így következett be az 1957-58-as ázsiai és az 1968-70-es hong kongi influenzajárvány, legutóbb pedig a 2009-es, Mexikóból induló H1N1 – majdnem ugyanaz a variáns, mint ami 1918-19-ben megölt 50-100 millió embert, többet, mint ahánnyal az 1300-as években a nagy pestisjárvány végzett Európában.

A mortalitás azonban valószínűleg jóval kisebb lenne. Erre utal, hogy a XX. század globális influenzajárványai is sokkal kevesebb áldozatot követeltek. Ma már vannak influenza elleni védőoltások, melyek ugyan nem védenek az új variánsok ellen, de a védekezés sokkal hatékonyabb lehet, ha azokat vírustörzsek alapján adják. Még fontosabbak az antibiotikumok: száz éve a halálozások legalább harmada a bakteriális felülfertőzések miatt történt, ma már ezek ellen sokkal hatékonyabban lehet védekezni. Szintén döntő a közegészségügy fejlődése – a WHO elődszervezete ugyanúgy a spanyolnátha miatt alakult meg, mint ahogy több országban az egészségügyi minisztériumokat is ezután állították fel.

Járjanak ilyen temetőbe politikusok

Karinthy Frigyes a háborús hátország hétköznapjait is megmutató szatírasorozatában szeptember végén még a polgármester spanyolnátha-ügyi intézkedéseit figurázta ki:

Én nem tehetek róla, de könny szökött a szemembe, részint a meghatottságtól, részint a spanyolnáthától. Van ezen a plakáton minden, ami szép és jó, le van írva a spanyolbetegség és hogy az milyen veszedelmes. A polgármester többek között felszólít bennünket, hogy a vasutat és a villamost csak a legszükségesebb esetekben használjuk. Hát tudod milyen bájos ez, milyen kis biju, egy Wilde-aforizma, egy aperszü, egy aranysulánk. Hogy vasúton és villamoson csak akkor utazzam, amikor szükségem van rá - szóval ne utazzam villamoson és vasúton, ahogyan rendesen szoktam élvezetből, mulatságból, mámorból, dorbézolásból, fényűzésből, dáridóból, kéjhajhászásból, kicsapongásból, hanem csak szükségből utazzam - hogy egy időre mérsékeljem szertelen és vad mulatságomat és szórakozásomat, a villamoson való utazást.”

A Pesti Naplóban megjelenő sorozatnak ez volt az utolsó darabja. Néhány nap múlva betegedett meg Boga, férje pedig gyászában naplójában megjósolta saját agydaganatát. Kosztolányi három nappal később írta a cikk elején idézett Járvány című tárcáját, zárjuk ebből egy hosszabb részlettel:

Valaha mint kisgyerek, térdenállva mondtam a pap után a litániát: „a háborútól és a dögvésztől ments meg Uram minket". A háború és a dögvész azóta sem vált el képzeletemben, akkor se, mikor mások ódákat irtak a dögvészhez és mosolyogva beszéltek a háborúról. Ugy érzem, egy ilyen járványos temetőbe kellene iskolába járni a politikusainknak, kik a népek sorsát intézik, hogy okuljanak és bátorságot tanuljanak azok is, kik a „higgadt megfontolás és a gondos tanulmányozás hivei". Innen, a megsemmisülés és a rothadás kertjéből kiáltok felétek: mit féltek, emberek, kikre ugyis a biztos halálos ítélet vár, miért nem mertek a kedvetek szerint cselekedni, bátran, tisztán és boldogan, ugy ahogy akartok? Szabadok vagytok. Hiszen mindnyájan meghaltok.”