Arnold, Levente
17 °C
27 °C

Egy orvos a saját spermájával termékenyített meg egy nőt, mire a nő lánya beperelte a doktort (vagyis hát az apját)

2018.04.05. 12:07

A 36 éves Kelli Rowlette egy DNS mintát küldött a genealógiával foglalkozó Ancestry.com weboldalnak, és igencsak meglepődött, amikor megtudta, hogy az eredmények alapján az apja valójában nem is az apja. Rowlette először arra gyanakodott, hogy hibás lehet a teszt, de aztán kiderült, hogy

a biológiai apja az az orvos, aki a világra hozta.

Rowlette szülei egy idahói termékenységspecialistához jártak a lányuk születése előtt. Rowlette pert indított az (azóta visszavonult) orvos, Gerald Mortimer ellen csalás, szakmai hanyagság, szerződésszegés, illetve az átélt érzelmi sokk miatt. A vádirat szerint Rowlette-nek fogalma sem volt róla, hogy az (azóta elvált) szüleinek problémájuk volt a világra hozatalával, amíg nem szembesült a DNS teszt eredményével.

Az 1980-as években Rowlette és szülei – Sally Ashby és Howard Fowler – Idaho Fallsban éltek, a wyomingi államhatár közelében. Az apja alacsony spermaszáma, illetve anyja méhének állapota miatt a szülők termékenységi specialistához fordultak. Dr. Mortimer mesterséges megtermékenyítést javasolt; azt, hogy az apa spermiumát egy donoréval együtt alkalmazzák.

Fowlerék beleegyeztek a dologba; csak azt kötötték ki, hogy a donor legyen 

  • egyetemi tanuló;
  • több mint hat láb (180 centiméter) magas;
  • barna hajú;
  • és kék szemű.

Ezzel szemben Mortimer négy hónapig a saját spermájával próbálta megtermékenyíteni az anyát. A szülők azt állítják, hogy ha tudták volna, hogy az orvos nem hozott anyagból dolgozik, sohasem egyeztek volna bele a mesterséges megtermékenyítésbe.

Mortimer a születése után is gondoskodott a csecsemőről. Amikor a szülők közölték, hogy Washington államba költöznek, a vádirat szerint Mortimer könnyekben tört ki.

Rowlette tavaly mondta el az anyjának, hogy szerinte az Ancestry.com DNS tesztje hibás eredményt adott. Az anyja összetört, amikor megtudta, hogy ki lehet a lány apja. Felhívta volt férjét, akivel abban egyeztek meg, hogy nem beszélnek a felfedezésükről; féltek, hogy a lányukat lesújtaná a hír. De Rowlette később megtalálta a születési bizonyítványát, amin ott volt a kezelőorvos, dr. Mortimer neve. Pánikba esve hívta föl a szüleit, hogy megossza velük a gyanúját.

A család végül úgy döntött, nyilvánosságra hozzák a történteket, hogy felhívják a figyelmet a hasonló visszaélési lehetőségekre, hogy az érintetteket felelősségre lehessen vonni. Ugyanakkor kérték, hogy tartsák tiszteletben a magánszférájukat, mert eléggé megviselték őket a történtek.

(BBC News)