Tekla
9 °C
20 °C

Heroin elleni oltás? Már dolgoznak a függőségeket megszüntető vakcinán

2018.04.16. 10:46

Még akár egy évtizedbe is beletelhet, mire fel lehet írni, de a fejlesztési irány ígéretes: egy (a neve alapján magyar felmenőkkel is rendelkező) amerikai biológus, dr. Gary Matyas biológus olyan vakcina kifejlesztésén dolgozik, amely új módon segíthet a leszokóknak – a szer használata esetén értelmetlen lenne belőniük magukat, a heroin ugyanis nem jutna el az agyukig.

A még korai fázisban lévő vakcina iránt azért is jelentős az érdeklődés, mert Amerika történetének az egyik legsúlyosabb drogválságát éli: minden évben 52 ezer amerikai hal meg az opioid-járvány következtében. Trump válasza a szigorítás lenne, az elnök halálbüntetést kíván adni a drogdílereknek. Az orvostudomány közben olyan szereken kísérletezik, melyek megkönnyítenék a leszokást. Aki már próválkozott ilyesmivel, vagy látta a környezetében valakinek a szenvedéseit, jól ismeri a visszacsúszás veszélyét és a vele járó gyötelmeket. Eezen segítene sokat a Matyas-féle vakcina: nagyszámú antitest segítségével lényegében blokkolnák a heroin, hogy a véráramból az agyba jussanak.

Ha ez sikerül, a vakcinát használók hiába lőnék be magukat, nem éreznének semmit, vagyis – szól a hipotézis – a visszaesés esélye is jelentősen csökkene, ha technikailag nem ad semmi pluszt az opioid. Az ötlet némileg emlékeztet az alkoholproblémáknál használt diszulfirámra, csak itt a szer nem rosszullétet okoz, hanem egyszerűen hatástalanítja a függőséget okozó szert.

A heroint semlegesítő vakcina a szer utána vágyat nem csökkenti, így más függőségkezelő módszerekkel párhuzamosan érdemes majd valószínűleg használni. Ez azonban még elég messze van; előbb az állatkísérletek jönnek, majd a megfelelő dózis bekalibrálása, és az emberkísérletek – Matyas szerint még egy évtized is lehet, mira megkapja a szükséges engedélyeket.