Valter
16 °C
31 °C

Az MTA kiáll a függetlenségéért a kormánnyal szemben

2018.06.15. 15:51

A Magyar Tudományos Akadémiával a kormány nem konzultált előzetesen, nélkülük készítették elő az ő működésüket alapjaiban érintő módosítást – szögezi le az MTA vezetése. Ezért az MTA azt kéri a kormánytól, hogy „ezek a törvényjavaslatok ebben a formában ne kerüljenek az Országgyűlés elé”. Ezt szavazta meg 100%-os egyetértésben az MTA Elnöksége pénteki rendkívüli ülésén.

Az MTA vezető testületét Lovász László elnök hívta össze, miután a jövő évi költségvetési tervezetből váratlanul kiderült, hogy a kormány teljesen átalakítaná az MTA finanszírozását. A tervezetről mi is megírtuk, hogy tudomásunk előtt szűk egy órát adtak az MTA-nak a véleményezésére; ezt lényegében most az MTA hivatalos is megerősítette. Közleményük szerint „az Innovációs és Technológiai Minisztérium 2018. június 12-én érkeztetett elektronikus levélben kérte a Magyar Tudományos Akadémiát az 1994. évi XL. törvény (MTAtv.) módosításának véleményezésére, irreálisan rövid határidejű válaszadással”.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a választás után felállított új tárcát, a Palkovics László vezette új „tudományos minisztériumot” jelöli. A kormány minden jel szerint át kívánja alakítani a teljes tudománypolitikát: leváltották az eddig viszonylag közmegelégedésre dolgozó Pálinkás Józsefet az NKFIH éléről, az idáig az oktatási ügyeket felügyelő Palkovicsot hozták helyzetbe, most pedig az MTA és ezzel a magyar tudományos élet finanszírozását szabnák át úgy, hogy annak súlyos következményei lehetnek.

Palkovics László
Palkovics László
Fotó: Illyés Tibor / MTI

Lovász a mai elnökségi ülés után a Hír TV szerint sajnálatosnak nevezte, hogy nem egyeztettek az MTA vezetésével, és azt mondta, hogy

a javaslattervezetben nem látja a garanciákat arra, hogy ezentúl is megőrizhetik az akadémia és a tudományos élet függetlenségét.

A mostani tervezet alapvető változást hozna a kutatásfinanszírozásban. A kutatás-fejlesztési források nagy része felett eszerint a jövőben az Innovációs és Technológiai Minisztérium fog diszponálni. „Az új költségvetési keretszám szerint 2019-ben az összesen kb. 40 milliárd forintos MTA költségvetési alap-előirányzatból 28 milliárd forint kerülne át az ITM-hez” – írja az MTA közleményében. Bár ez csak egy technológiai átalakításnak hangozhat, hiszen látszólag mindegy, hogy melyik minisztériumtól érkezik a pénz, az MTA ezzel a félelmek szerint kiszolgáltatottabb, függőbb helyzetbe kerülne a kormánytól. Mint írtuk: Nem tudni, hogy a minisztérium milyen elvek szerint osztaná szét a  pénzt, mit várna ezért cserébe, és például ott döntenének-e arról, hogy melyik kutatóintézet mennyit kap.

Ma Palkovics igyekezett nyugtatni a kedélyeket, a Hír TV-nek például azt mondta, hogy „nem történik államosítás, nem lesz kevesebb pénze az akadémiának, és kontrollálni sem akarja a kormány”. Ebből persze az utolsó pont az igazi kérdés, és az, amit erről egy visszakérdezésre a miniszter általánosságban még mondott, mégiscsak azt jelzi, hogy tartalmi átalakításra készülnek: a kérdésre, hogy döntik el, hogy mibe szól bele a kormány az összegek koordinálásakor, Palkovics azt mondta, erre felállítanak majd egy tudósokból álló bizottságot, amiben nem lesznek politikusok és kormánytagok, és ők fogják eldönteni, a pénzek kinek és hova mennek.

Az MTA-val előre nem egyeztetett módosítás tervezete kétségtelenül és alapvetően érinti az akadémiai kutatóhálózat működésének feltételeit

– tette egyértelmű a Lovász László vezette testület. Az MTA elnöksége pénteken olyan határozatot fogadott el, amiben elég világosan utalnak rá, hogy a kormánytervezet szerintük a tudomány alapértékeit, függetlenségét és a kutatás szabadságát veszélyezteti.

„Az MTA ragaszkodik a Magyarország Alaptörvénye „Szabadság és felelősség” fejezetének X. cikkében foglalt jogok érvényesüléséhez, azaz a tudományos kutatás szabadságához és az MTA köztestület és intézményei közfeladat-ellátás során szükséges működésbeli függetlenségének megtartásához”

 – szögezi le az elnökség. 100 százalékos egyetértéssel elfogadott határozatuk szerint

a költségvetési törvény és az MTA tv. módosításának előkészítése az Akadémiával való előzetes konzultáció nélkül történt, ezért javasolja, hogy a konzultációra időt engedve a törvényjavaslatok ne kerüljenek az Országgyűlés számára előterjesztésre.

Azt is világossá teszik, hogy ragaszkodnak ahhoz, hogy az alapfeladatokkal kapcsolatos bér- és működési költségek az Akadémiánál maradjanak – a mostani tervezet ugyanis ezek zömét is a Palkovics-minisztériumhoz rendelné.

Az MTA vezetése végül felkérte Lovász László elnököt, hogy ezek alapján tárgyaljon a kormánnyal, ha pedig „az MTA érdekeit jelentősen csorbító kormányzati intézkedés vagy annak előkészítése történne, hívjon össze rendkívüli közgyűlést”. Az MTA honlapján a teljes közlemény is olvasható.