A halála előtti napokban kőszálikecske- és szarvashúst, továbbá egy ősi búzafélét fogyasztott Ötzi, a kőkorszaki ember, akinek 5300 éves múmiáját 1991 szeptemberében fedezték fel jégbe fagyva egy gleccseren az Ötz-völgyi Alpokban az olasz-osztrák határon, 3210 méteres magasságban.
Ötzi magas zsírtartalmú étrenden élt, ami indokolt is volt a zord környezetben, amelyben mozgott, jelentette be a Bolzanói Múmiakutató Intézet Frank Maixner vezette kutatócsoportja, amely alapos elemzésnek vetette alá a múmia gyomortartalmát. Ötzi rendszeresen fogyasztotta a ma is létező alpesi kőszáli kecske és a szarvas húsát, nyersen vagy talán szárítva, de „semmiképpen sem túlzottan hőkezelve", írták a Current Biology című tudományos folyóiratban.
A példátlan épségben fennmaradt kőkorszaki ember beleinek tartalmát már korábban megvizsgálták, gyomortartalmának elemzése azonban váratott magára, mert a gyomor az évezredek alatt elmozdult a helyéről, csak 2009-ben, 18 évvel a múmia megtalálása után fedezték fel a bordák alá szorulva.
Az észak-olaszországi kutatóintézetben végzett elemzés kimutatta, hogy a gyomortartalom felét zsír tette ki, vagyis Ötzi magához tudta venni a kellő mennyiségű energiát, amely a nagy magasságban történő vándorláshoz szükséges.
„A magas és hideg környezet különösen megerőltető a szervezetnek, optimális tápanyagellátást igényel, ha elejét akarjuk venni az éhezésnek és az energiavesztésnek. A jégember szemlátomást nagyon is tudatában volt annak, hogy a zsír kiváló energiaforrás" – idézi a folyóirat Albert Zink kutatót.
Azt, hogy Ötzi kőszáli kecskét evett, már 2002-ben, a belek vizsgálata során megállapították. A gyomortartalom vizsgálata azt tanúsítja, hogy a kőszáli kecske és a szarvas a kőkorszaki havasi vadász étrendjén szerepelt élete végén is.
A kecske esetében sikerült egyértelműen megállapítani, hogy Ötzi a húsát (izomzatát) fogyasztotta, a szarvas esetében azonban nem tudni, hogy az állatnak a húsa vagy a belsősége képezte-e a táplálékát. Ami a gabonát illeti, arról megállapították, hogy alakor, más néven egyszemű búza volt, a ma termesztett búzafajták őse.
Megtalálták Ötzi gyomrában egy mérgező páfrány nyomait is. Az olasz kutatók szerint talán véletlenül került az étrendbe, de az is lehetséges, hogy Ötzi valamilyen gyomorbántalmát akarta kezelni vele. A kutatócsoport már 2016 elején megállapította, hogy a múmia a Helicobacter pylori nevű, napjainkban minden második embernél megtalálható gyomorbaktériummal volt fertőzött.
A bolzanói Dél-Tiroli Régészeti Múzeumban lévő múmiának már több mint ötmillió látogatója volt, írja az MTI.