Szilvia
5 °C
16 °C

Óriási jéghegy szakadt le Grönlandnál

2018.07.13. 16:50

Hat kilométer széles jégtömeg szakadt le egy gleccserről Grönland keleti részén, míg a szigetország másik felén egy apró part menti település lakosságát tartja rettegésben egy hatalmas jéghegy – írja az MTI. A New York-i Egyetem professzora, David Holland szerint

több mint egy évtizede ez volt a legnagyobb jéghegyleválás Grönlandon.

A borjadzást a professzor felesége rögzítette június 22-én, amikor a pár néhány hétig a Helheim-gleccsernél táborozott, hogy adatokat gyűjtsön a globális felmelegedés okozta tengerszint-változások pontosabb előrejelzéséhez. Holland szerint a time-lapse módszerrel készített videó 20-szoros gyorsításban mutatja be, ahogy "Grönland éves jégvesztésének 3 százaléka lezajlik mindössze 30 perc alatt".

Mintha rakétákat lőttek volna ki, nagyon összetett, kaotikus és zajos esemény volt

– idézte fel.

A páros ugyan Grönlandot tanulmányozza, de Holland megjegyezte, hogy "a Déli-sarkvidék ad okot az igazi aggodalomra, hiszen ott minden sokkal nagyobb, és éppen emiatt sokkal több is forog kockán".

Mindeközben Grönland északnyugati részén egy másik hatalmas jéghegy tartja rettegésben az Innaarsuit nevű kis falu lakosságát. A hegyméretű jégóriás olyan közel sodródott a településhez, hogy fennáll a veszélye, hogy borjadzás esetén szökőárral borítja be a falut. A jéghegy ugyanakkor a jelek szerint leér egészen a tengerfenékig, és egyelőre nem mozdult meg. A parthoz közeli veszélyzónában élőket átköltöztetik a falu magasabban fekvő területeire.

Tavaly nyáron négy ember halt meg, amikor hatalmas hullámok söpörtek végig egy északnyugat-grönlandi településen.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?