Barbara, Borbála
1 °C
7 °C

Mintha a Holdon sétálna: hideg vulkánok közel Erdélyhez

2020.11.07. 11:23
A Buzău Geoparkot sokan a Hold tájaihoz hasonlítják. A Föld egy viszonylag ritka jelensége figyelhető meg itt.

A tűzhányók már az ókorban is foglalkoztatták a filozófusokat. Mivel a tudomány kezdetben nem talált magyarázatot a működésükre, a görög és a római mitológiában a vulkánokat az istenek munkájának tekintették (maga a „vulkán” elnevezés az antik római mitológiában szereplő istenről, Vulcanusról, a tűz és a kovácsok istenéről kapta a nevét, akit a görög mitológiában Héphaisztoszként ismerünk).

És bár az elmúlt két évezredben az emberiség szinte minden titkot feltárt a vulkáni jelenségekkel kapcsolatban, a természet eme veszélyes csodái még mindig sokakat ejtenek rabul.

Vulkánok a Kárpát-medencében

Ugyan a Kárpát-medence területén már nincsenek aktív vulkánok – a térségben az utolsó működő vulkán, a székelyföldi Csomád kitörési ciklusa körülbelül 32 ezer évvel ezelőtt befejeződött –, mégis van lehetőség a vulkáni működés jelenségeinek vizsgálatára. És ehhez még csak túlzottan messzire sem kell utaznunk.

Az erdélyi Kovászna megyében ugyanis valami nagyon hasonló látvány tárul elénk: a Keleti-Kárpátok területein – nem messze egy Bodzavásár (Buzău) nevű kis településtől –, mintha törpevulkánok állnának magányosan és kisebb csoportokban.

Ezek a jelenleg is működő „hideg vulkánok” az úgynevezett iszapvulkánok, amelyek egyedülálló turisztikai látványosságnak számítanak a környéken.

Iszapvulkánok a Pâclele Mari rezervátumban
Iszapvulkánok a Pâclele Mari rezervátumban
Fotó: wikipedia.org

Holdbéli táj

A Bodza folyó mentén kialakított Buzău Geopark táját sokan holdbéli tájhoz hasonlítják: a talaj repedezik a Nap melegétől, a területet mindenfelé kráterek borítják.

Az apró tűzhányókra emlékeztető szürke iszapvulkánokat (Vulcanii Noroiosi) a Föld mélyebb rétegeiből (körülbelül 3000 méteres mélységből) feltörő gázok hozzák létre. Ezek a gázok a bolygó vizes-agyagos rétegein áthaladva sós, olajos vizet, iszapot és sarat hoznak a felszínre, amelyek újabb és újabb, egymásra épülő rétegekként alakítják ki a vulkáni kúpokat.

Az iszapvulkánok akár 15 méter magasra is nőhetnek, a kürtőjükben bugyogó és abból előtörő sárfolyások pedig a megszólalásig hasonlítanak a valódi vulkánokból kilövellő láva folyásához.

A területen továbbá perem nélküli iszapmedencék is megfigyelhetők, amelyek az iszapvulkánokhoz hasonlóan a Föld szilárd burkát alkotó kőzetlemezek törésvonalainak mentén alakulnak ki.

Bugyogó iszap a Pâclele Mici rezervátumban
Bugyogó iszap a Pâclele Mici rezervátumban
Fotó: wikipedia.org

Kőolajmezők nyomában

A mai Románia területén található Buzău Geoparkban (magyarul Bodza Geopark) négy iszapvulkáni térség különül el egymástól. A látogatók számára is megnyitott két legjelentősebb iszapvulkáncsoport a Pâclele Mari és a Pâclele Mici (a régi topográfiai térképeken Nagy Pukláknak és Kis Pukláknak nevezik a két területet).

A térséget először 1868-ban a francia H. Cognard tárta fel, miközben a környék kőolajmezői után kutatott.

A tíz hektáron elterülő Pâclele Mari – vagyis a Nagy Pukla – a terület középső részét uraló, nagy méretű iszapvulkánjáról kapta a nevét, amelynek átmérője a száz métert is meghaladja.

A Pâclele Mici – Kis Pukla – rezervátumban a vulkáni kúpok nagyobb számban jelennek meg, és magasabbak, mint a többi területen (többnyire azonban keskenyebbek), a vulkánokból feltörő folyékony iszap pedig mély völgyeket, iszapmedencéket és alagutakat hoz létre a laza üledéki rétegekben. A területet az iszap folyásához és száradásához kapcsolódó, eltérő mikroformák teszik igazán különlegessé.

Iszapmedence a Pâclele Mici rezervátumban
Iszapmedence a Pâclele Mici rezervátumban
Fotó: wikipedia.org

Folyamatosan felszínre törő gázbuborékok

A jól ismert Pâclele Mari és Pâclele Mici rezervátum mellett azonban a környéken még két másik iszapvulkáni terület is található: délen, Berca határában a Fierbători (jelentése: „ahol bugyog a víz”). A terület vulkánjait a folyamatosan felszínre törő gázbuborékok tartják állandó mozgásban.

A zóna északi részén húzódik a kevésbé ismert Beciu iszapvulkáni terület, amely a négy rezervátum közül a legkisebb (itt mindössze nyolc sárkúp található).

A Pâclele Mari iszapvulkáni terület közepét uraló nagy méretű iszapvulkán
A Pâclele Mari iszapvulkáni terület közepét uraló nagy méretű iszapvulkán
Fotó: wikipedia.org

Működésüket tekintve vannak egészen és részlegesen aktív sárkúpok is. Néhol folyamatosan bugyognak, máshol szabályos vagy bizonytalan időközönként törnek a felszínre.

Az iszapvulkánok egyébként a Föld viszonylag ritka jelenségei közé tartoznak, különösen Európában. Főként a lemezhatárokon alakulnak ki, a tektonikailag aktív zónákban; szárazföldi példányaik közel egynegyed része összefügg az Alpok–Kárpátok–Himalája övvel.

A létező a legnagyobb iszapvulkán körülbelül 700 méter magas, és Indonéziában található, míg a legtöbb (a világ iszapvulkánjainak körülbelül a fele) Azerbajdzsán területén magasodik. Ennek oka, hogy a szénhidrogén-mezők sehol máshol nem találhatók ilyen közel a földfelszínhez. (Azerbajdzsán óperzsa neve egyébként azt jelenti, hogy a Tűz Országa, ami nemcsak kiváló turistacsalogató marketingfogás, de mint látjuk, még igazság is van benne.)