Albin
0 °C
11 °C

Elon Musk barátnője a Marsra költözne

GettyImages-955830346
2021.02.02. 12:59

Elon Musk legifjabb gyermekének anyja, Grimes arról tudósította a világot, hogy 50 évesen önkéntesen a vörös bolygóra, vagyis a Marsra költözne. Ezt a 32 éves nőtől vehetjük akár nyomásgyakorlásnak. Musknak tehát össze kell kapnia magát. Terve új lakhelyén, hogy a marsi kolóniáért dolgozzon, jelentsen ez bármit is egy bolygón, ahol az élet alapfeltételei finoman fogalmazva sem adottak.

A bolygón az infrastruktúra hiánya sem riasztja el ettől a tervétől, az énekesnő készen áll a kétkezi munkára. Nyugodjon meg mindenki, távozása előtt tudatát be szeretné tölteni egy mesterséges testbe, jelentsen ez bármit is.

És hogy milyen kilátásai lehetnek a Marson? 2020. októberi hír, miszerint az Európai Űrügynökség szondája, a Mars Express újabb mérései szerint a bolygó déli sarka alatt másfél kilométeres mélységben több sós vizű tó található. A marsi élet létezésének és megtalálásának esélyei nagyot nőttek, de kétségek továbbra is vannak. A Marsról ismert, hogy a múltban vizes bolygó volt. Korábbi kutatások már felfedezték folyékony víz nyomait, azonban ez az első eredmény, amely konkrét folyékony víz jelenlétét igazolja.

(Borítókép: Elon Musk és felesége Grimes. Fotó:  Taylor Hill / Getty Images)