Domonkos, Dominika
18 °C
29 °C

Jön a plasztikforradalom, betiltják a szívószálat is

000 15E8E5
2021.06.20. 06:02
Nem bomlottunk meg, csak nem bomlanak le. Viszont irtózatos mennyiséget használunk belőlük.

Júliustól betiltják az egyszer használatos műanyagokat az Európai Unióban, így nálunk is. Nincs többé nem lebomló műanyag eszcájg, fültisztító pálcika, lufitartó pálca, 15 mikronnál vastagabb műanyag zacskó.  

Na és szívószál sem. 

Nem tűnnek el azonnal a boltokból, de újabb szállítmányok már nem érkeznek a raktárakba.

Kérdés csak az, mekkora tehertől szabadulunk meg, ha megválunk a húszpercnyi használat után eldobandó szívószálaktól. Tényleg ekkora galibát okoztak ezek a kis csövecskék? Hiszen igencsak apró szalmaszálnak tűnnek a plasztikok népes mezőnyében. 

Imádja az emberiség

Nem is gondolnánk, hogy mennyire elterjedtek ezek a jelentéktelennek tűnő eszközök. Becslések szerint ugyanis egy átlagember 1,6 szívószálat használ mindennap. Ha csak 25 ezer ember szokna le a szívószálról, akkor máris 14 és fél millió eldobott műanyag csővel kevesebb kerülne a szemétbe évente.  

Ha egy átlagos szívószálat szétvágnánk és kiterítenénk, akkor körülbelül 30 négyzetcentiméternyi műanyag felületet kapnánk. Ha ez a kisvárosnyi ember megfogadja, hogy mostantól csakis hagyományosan, a poharat szájához emelve iszik, akkor évente 44 ezer négyzetméternyi plasztiktól menti meg a világot. A teljes emberiségre (7,7 milliárdan vagyunk) kiszámolva 37 négyzetkilométernyi (kétkerületnyi) műanyagfelületet dobunk el naponta, évente pedig 13 ezer négyzetkilométernyit (hárommegyényit). 

De mennyit nyomnak a latba? 

Azt gondolnánk, mennyiségében az összes plasztikhulladék tekintélyes részét teszik ki. Pedig az élelmiszer-csomagolók, flakonok vezetnek, az összes műanyagszennyezés mintegy egyharmadát teszik ki. Utánuk a műanyag palackok és a flakonok kupakjai jönnek 15 százalékos részesedéssel, nyomukban lihegnek a műanyag zacskók (11 százalék), a műanyag szívószálak pedig a sereghajtók, négy százalékkal

Az összsúlyt nézve még ennyire sincsenek jelen. Nem egészen félgrammos súlyukkal mindössze 2000 tonnányian szóródnak szét a világban évente. Miközben egy év alatt 9 millió tonna plasztikot dobunk el. 

Akkor mire ez a nagy felhajtás körülöttük? Hiszen eltörpülnek mindenféle szempontból a többiek között. 

A válasz meglepő: éppen azért fontosak, mert kicsik és jelentéktelenek. Olyannyira, hogy az emberek gyakran elfelejtik, hogy ezek is tartós műanyagok, amelyek évtizedeken, évszázadokon keresztül úszkálnak majd az óceánokban, hevernek a földön. Annyira aprók, hogy még csak külön sem válogatjuk őket, már ha teszünk ilyet egyáltalán a szemetünkkel.

Hogy hangsúlyosan felkerültek a tiltólistára, annak oka az, hogy ők az egyik legveszélyesebbek az óceánok élővilágra. Annyira aprók, hogy szinte észrevétlenül megeszik az állatok.

Mindeközben az elképesztő méretű, úszó műanyaghulladék-szigetek állandó lakói, kötőelemei. Csak a nagyságrend kedvéért: 2017-ben 2,5 millió négyzetkilométeres plasztikszigetet találtak a Csendes-óceánban. Akkorát, mint egy nagyobb ország, mint Mexikó, Szaúd-Arábia vagy Grönland.

Magyarország 27-szer elférne rajta.

Végül is nincs mit nagyon csodálkozni, hogy ilyen extrém képződmények úszkálnak az óceánok vizein. 1950 óta összesen 8,3 milliárd tonna új műanyagot gyártottunk, ennek 76 százaléka hulladéklerakóban vagy a környezetben kötött ki, és csak 9 százalékot hasznosítottak újra, a maradékot elégették vagy elásták. 

De nem csak a tengerekben okoznak károkat. A tevék például minden további nélkül megeszik a plasztikot, minden századik teve műanyagmérgezésben pusztul el. Úgy érzik, nem éhesek, és éhen halnak. Mindezen túl a műanyaggal, köztük a szívószálak tömkelegével méreganyagok és mérgező baktériumok kerülnek a szervezetükbe, amelyek elpusztítják őket. 

Akkor mostantól végleg elbúcsúzhatunk a szívószálaktól?

Műanyagszemét ügyében két út is kínálkozik: az egyik, hogy tartósabb anyagokból többször felhasználható darabokat használunk. Tartós üveg, fém, vagy szilikon szívószálak adják magukat. Viszont nem túlságosan életszerű, hogy a poharakhoz hasonlóan a szívószálakat is elmosogatjuk. Már csak azért sem, mert alakjuknál fogva meglehetősen nehezen tisztíthatóak, és hát egy használt szívószálat sem szívesen vennénk a szánkba. 

A másik út a lebomló anyagok használata. A hagyományos, nem lebomló műanyag kőolajból készül, nincs benne oxigén, ezért taszítja a vizet. Emiatt nem tudják (vagy csak nehezen) lebontani a baktériumok.

Korábban, a műanyagkor reneszánsza előtt, az 1960-70-es évekig széles körben elterjedt volt a szalmaszál. Vagy éppen keménypapírból is készíthetünk csövecskéket. Úgyis csak rövid ideig van rájuk szükségünk. Jó ötletnek tűnnek a komposztálható műanyagok is. Ennek viszont csak akkor van értelme, ha foglalkozunk vele, szelektíven összegyűjtjük, és komposztládába tesszük őket. A lebomló műanyagot ugyanis

nem úgy kell elképzelni, hogy ha bárhol is elhajítjuk, akkor a szívószálat befogadja, körbeöleli az Anyatermészet, és ripsz-ropsz eggyé válik vele.

A lebontáshoz mi is kellünk, az újrahasznosításhoz pedig üzemszerű technológiára van szükség. 

Bármelyik utat is választjuk, az már biztos, hogy mostantól másképp nézünk majd a szívószálakra, értékeljük, hogy vannak, még az is lehet, hogy becsben tartjuk őket.

(Borítókép: Patrick Pleul / dpa / AFP)