Koronavírus adatok

2022. jan. 17.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Antal, Antónia
-3 °C
6 °C

Csak óvatosan, mert beköszöntött a rudliszezon!

2021.12.02. 09:44
Már hetek óta vége a szarvasbőgésnek, amikor magányos szarvasbikák mentek ölre. Most a szarvasok az őzekhez hasonlóan nagy csapatokba verődve járják az erdőket-mezőket, és bármikor kiugranak a műútra, hogy aztán hosszú sorokban, önkényesen átlépjék a záróvonalat, majd sebesen eltűnjenek a sűrű homályban.

Szerencsés esetben a megrémült sofőrök falfehéren, üveges szemmel nézik az ijesztő jelenetet. Rosszabb esetben képtelenség megállni, és összeütközünk. Még egy harminckilós őz is komoly balesetet képes okozni, egy többmázsás szarvasbika akár végzeteset is.

Idehaza a Bakonyban minden tizedik közúti baleset vadakkal kapcsolatos. 

Az Egyesült Államokban pedig évente nem kevesebb mint egymillió balesetet, köztük kétszáz ember halálát és 29 000 súlyos sérülést okoznak a szarvasok. Az anyagi kár meghaladja az egymilliárd dollárt. Kiszámolták, hogy az amerikai sofőröknek 1:116 az esélye, hogy eltaláljanak egy állatot. Átlagosan, mert erdős területeken ugyanis ennél jelentősen nagyobb. Döbbenetes, ahogy szinte varázsütésre megjelennek előttünk vagy a kocsi motorháztetején. 

Persze nemcsak most, hanem az év bármelyik szakaszában hirtelen előttünk teremhetnek patások. Az is emlékezetes élményt tud okozni például, amikor satufékezve éppen hogy csak meg tudunk állni egy út közepén a kocsink fényszórójába bámuló magányos állat előtt. Viszont csak télen tömörülnek többtucatnyi vagy akár több száz tagú rudlikba. Nem különösebben tudnak mit kezdeni azzal, hogy életterüket mindenfelé aszfaltutak keresztezik. Mivel kikerülni nem tudják, ezért, nem törődve semmivel, ösztönösen átrohannak.

Különösen alkonyatkor, hajnalban és holdvilágos éjszakákon lehet számítani rájuk. Nem kell nagy szerencse, hogy láthassuk őket: Magyarországon ugyanis félmillióan élnek szabadon (köztük az őzek négyszázezren), és garantáltan nem fogják betartani a KRESZ-t.

Klímaváltozás, környezettudatosság, fenntartható jövő.
Ezek nem csak trendi hívószavak, hanem a közös valóság, amiben mindannyian élünk. A Zöld Indexen mi is kiemelt figyelemmel foglalkozunk ezekkel a témákkal. Ha te is fontosnak tartod, hogy azoknak is élhető bolygójuk legyen, akik ma születnek, csatlakozz hozzánk a Zöld Indexen.