A tudományos közösség is tiltakozik az ukrajnai invázió ellen

000 32498MP
2022.03.02. 13:04
Oroszország ukrajnai inváziója a tudósok felháborodását is kivívta. Több nyugati kutatószervezet megszakította az Oroszországgal fenntartott kapcsolatokat, megvonta a finanszírozási támogatásokat, a forrásokat, és véget vetett az orosz tudósokkal való együttműködésnek.

A nemzeti tudományos akadémiák és kutatócsoportok sorra adják ki a nyilatkozatokat, amelyekben élesen bírálják a konfliktust és támogatásukról biztosítják ukrán kollégáikat. Eközben az ukrán tudósok felszólították az orosz intézeteket és tudományos vezetőket, hogy ítéljék el az inváziót.

Teljesen bojkottálni kell az orosz akadémiai közösséget, és nem lehet együttműködés. Meg kell fizetniük Putyin támogatásáért

mondja Makszim Sztriha, a kijevi Tarasz Sevcsenko Nemzeti Egyetem fizikusa, aki az ukrán főváros központjában tartózkodik, 30 kilométerre a frontvonaltól. Sztriha azt követeli, tiltsák le az orosz szerzők cikkeit a nyugati folyóiratokból, és zárják ki az orosz kötődésű kutatókat a nemzetközi kutatócsoportokból.

Az orosz tudósok is hallatják szavukat, és megdöbbenésüknek adnak hangot a háborúval kapcsolatban. Az orosz tudományos akadémia több tagjával együtt megfogalmazott tiltakozó levelüket már ötezren aláírták, ebben határozottan elítélik az ellenségeskedést, és mint mondják, a vezetés indokolatlan háborút indított „geopolitikai ambíciói” érdekében.

Megszűnő kooperációk

Az eddigi legerősebb lépést a Német Tudományos Szervezetek Szövetsége tette, mikor február 25-i közleményében bejelentette, hogy a német kutatási források többé nem elérhetőek az oroszoknak, nem lesznek közös tudományos rendezvények, és nem indul új együttműködés.

Az oroszországi kollégák között szörnyű a hangulat. Senki sem gondolta, hogy bekövetkezik az invázió

– mondja Mikhail Gelfand, az orosz tudósok levelének egyik megfogalmazója és a moszkvai Skoltech Center of Life Sciences biológusa. Gelfand reményét fejezte ki, hogy az általános szankciók nem érintik azokat a tudósokat, akik nyíltan ellenzik a háborút.

Az Egyesült Államokban a Cambridge-i Massachusetts Institute of Technology beszüntette kapcsolatát a Skolkovo Alapítvánnyal, a moszkvai székhelyű, innovációra szakosodott nonprofit szervezettel. 2011-ben Moszkvában együtt alapították meg a Skolkovo Institute of Science and Technologyt, vagyis a Skoltechet.

Február 27-én George Freeman, az Egyesült Királyság tudományos minisztere Twitter-üzenetben közölte, kormánya felülvizsgálatot indít az orosz kedvezményezetteknek nyújtott kutatás-innováció finanszírozására vonatkozóan.

Teljes szabotázs

Az ukrán tudósok eközben azért lobbiznak, hogy meggyőzzék a nemzetközi szervezeteket az Oroszország elleni határozottabb fellépésről. Több mint 130-an írták alá az Európai Bizottsághoz és az Európai Unió tagállamaihoz intézett nyílt levelet, amelyet az Ukrán Fiatal Tudósok Tanácsa fogalmazott meg. Azt kérik, az EU sürgősen függessze fel az orosz intézményeknek nyújtott támogatást, zárja ki Oroszországot az uniós programokból, például a Horizont Európa kiemelt kutatási programból, az Erasmusból, az ITER nemzetközi magfúziós projektből.

A Nemzetközi Matematikai Unió (IMU) négyévente megrendezett konferenciáját is lemondták, amit júliusban tartottak volna Szentpéterváron, miután több, különböző nációjú matematikai társaság és több mint 100 meghívott előadó nyomást gyakorolt a szervezőkre.

Sok ukrán tudós szerint az eddig bejelentett szankciók nem túl nagy hatásúak, és a korlátozásokat mindenre ki kellene terjeszteni. Ráadásul az orosz akadémiai intézmények nem ítélték még el egyhangúan az agressziót, úgyhogy az ukrán kutatók azt szorgalmazzák, az ilyen intézményekhez kötődő kutatókat ne vegyék fel nemzetközi pályázatokba, ne hívják meg őket nemzetközi konferenciákra, és ne publikáljanak vezető nemzetközi tudományos folyóiratokban.

Alekszandr Kabanov, az Észak-Karolinai Egyetem orosz–amerikai vegyésze azt mondja, a tiltakozás után az ukrán kutatók támogatása a következő lépés.

(Borítókép: Tüntetés Tbilisziben 2022. március 1-jén. Fotó: Vano Shlamov / AFP)

Frontvonal

Átfogó elemzések, világátalakító kérdések és jövőképek egy kötetben.

MEGVESZEM
Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM