Iskolatévé: A műelemzés kulcsa a háromlépcsős módszer

Elérkeztünk az Iskolatévé magyar nyelv és irodalom középszintű érettségi felkészítőjének második adásához, amelyben a műelemzést folytatva ad tippeket Szecsődi Tamás Leó, a Szent István Gimnázium tanára.

Iskolatévé-sorozatunkban legutóbb a műértelmező szövegalkotás buktatóiról, illetve a könnyű és nehéz alkotásokról beszélt Szecsődi Tamás Leó, hogy segítséget nyújtson a középszintű érettségire készülő diákoknak, ezt folytatva pedig máris itt a magyar nyelv és irodalom online adásainak második része.

Ahogy azt az első adásban megígérte, az oktató ezúttal elárult egy olyan módszert, amely nagy segítség lehet a szövegértelmezésben. Ezt a technikát egy általa könnyűnek tartott novellán keresztül mutatta be – Bródy Sándor Kaál Samu című művéről van szó, amely 2014-ben volt feladat az érettségin. 

A háromlépcsős módszer

  1. A szöveget önmagában vizsgáljuk. (Ehhez segítség lehet egy megtanult poétikai szempontrendszer, melynek alapján adott elemeket vizsgálunk – például a címet, a novella szerkezetét, a szereplők karakterét, az idősíkokat, a helyszíneket, a motívumokat vagy az elbeszélésmódot.) 
  2. Intertextualitás, azaz az adott szöveg összehasonlítása más szövegekkel. (Szorosabb értelemben véve más, lehetőleg ugyanabban a korban keletkezett novellákkal vetjük össze a művet, tágabb értelmű intertextualitás esetén pedig a szöveg és a szerző viszonyát vizsgáljuk.) 
  3. A szöveg és a befogadó viszonya. (Az adott novellának melyik részlete fogott meg minket, és hogyan gondoljuk tovább azt.) 
Iskolatévé - Magyar nyelv és irodalom 02

Zárásként Szecsődi tanár úr belehelyezte a vizsgált novellát a magyar irodalom történelmébe, ez esetben a XIX. századvég novellisztikájának korszakába. A következő részben a líráról, illetve a versekről beszél majd, és megpróbál egy kis segítséget nyújtani a szóbeli vizsgához is egy kiválasztott tételfeladat alapján. Ígérete szerint versen keresztül is megmutatja az említett háromlépcsős módszer alkalmazását. Holnap matematikafelkészítővel folytatódik az Iskolatévé.

Aranyköpések

Könyv az életünkről, mindennapjainkról, azok nehézségeiről 14 kortárs író egy inspiráló novelláskötetben

MEGVESZEM
Ma is tanultam valamit 5

Megint 150 vadonatúj, izgalmas téma ismét meglepő válaszokkal

MEGVESZEM