Hiába tűnik jó megoldásnak, a hőségben sem érdemes meztelenül aludni

GettyImages-512419074
2022.06.23. 14:36
Beköszöntött az igazi nyár, a napközben akár 35 fok fölé szökő hőmérséklet azonban a nyaralókon kívül a legtöbb ember számára jócskán megkeseríti a mindennapokat. Az elképesztő meleg ellenére sem érdemes azonban fejetlenül meztelenre vetkőzve bedobni magunkat az ágyba, mert nem feltétlenül érjük el vele a kívánt hatást.

A lakásban ugyan mindenki igyekszik az összes rendelkezésére álló módon védekezni az extrán magas hőmérséklet ellen, még ennek ellenére is meglehetősen nehéz lehet az éjszakai alvás ezekben a hónapokban. 

Bár a klímák és különböző ventilátorok működtetését a szakemberek nem javasolják egész éjszakás használatra, nem ez az egyetlen olyan megoldás, amellyel nem igazán segítjük elő a lehűlésünket. 

Nem a ruha teszi az embert, de a melegben segíthet 

Sokan ugyan egész évben ruha nélkül hajtják álomra a fejüket, nyáron egyre többen döntenek úgy, hogy félredobják a pizsamát annak érdekében, hogy pihentetőbb legyen az éjszakájuk. 

Hiába azonban a ledobott textil, ha a pucér éjszakákat választjuk, sokkal rosszabbul is járhatunk.

Csábító lehet ruha nélkül aludni, hogy hűvös legyen, de ez ronthatja az alvást. Amikor meztelenül alszol, a verejték összegyűlik a testen, így ott is marad. Inkább viseljen könnyű, vékony anyagú pizsamát a melegebb éjszakákon

– mondta a Ladbible-nek a Cromwell Hospital’s alvásszakértője, Julius Patrick.

Ugyan a meztelenül alvásnak több jótékony hatása is lehet, például növelheti az alvás minőségét, és az elalvást is segíti, hozzájárulhat az anyagcsere javulásához, így a fogyáshoz, emellett pedig a mentális egészségünknek, az önbizalmunknak is jót tehet, ha magunkat vagy emellett még párunkat is többször látjuk ruha nélkül. 

A hőség ellen azonban nem csak a laza pizsama jelenthet megoldást. 

Ablak csukva, függöny elhúzva

Ugyan szellőztetésre mindig szükség van, a legmelegebb napokon ha tehetjük, csak a naplementét követően, az éjszaki órákban nyissunk ablakot, így akkor a hűvösebb levegő áramlik be a szobába, amely a napközben csukott nyílászárók mellett kellemes hőmérsékletet tarthat a négy fal között.

Az ablakok zárása mellett érdemes az árnyékolókra is odafigyelni. Nyáron a leghatékonyabb, ha napfelkelte előtt már lehúzzuk a redőnyt és behúzzuk a sötétítőfüggönyt, ezzel kizárjuk a nap sugarait, így a szoba is hűvösebb marad. 

Vegyél ventilátort, de ne bőgesd egész nap

Bár kánikula idején könnyebb ventilátort vásárolni, mivel a fülledt háztartásban a világot jelentheti, és hűvösen és frissen tartja a lakást, de bármit is csinál, ne hagyja bekapcsolva a ventilátort, amikor elalszik. Több egészségi kockázata lehet, mivel az eszközök hajlamosak felverni a port, és allergiás reakciót válthatnak ki.

Emellett fontos odafigyelni arra is, hogy a ventilátorok száraz levegőt termelnek, amely a bőr és a torok szárazságához vezethet, továbbá a szemek kiszáradását okozhatja, különösen a kontaktlencsét viselők körében.

Vékony paplan és egyedül alvás 

Cserélje le vastag takarókat vékony pamut ágyneműre, vagy igény esetén szerezzen be hűsítő gélbetétet, így biztosan könnyeben telik majd az éjszaka. Viszont nemcsak az ágynemű megfelelő kiválasztása segíthet átvészelni a nyári hónapok alatt az alvást – ugyan ez meglehetősen fájó pont lehet sokaknak –, de az egyedül alvás nagyon sokat csökkenthet a hőérzeten.

Természetesen arról szó sincs, hogy mindenki költözzön el egész nyárra a párja mellől a vendégszobába, ám a legmelegebb éjszakákon, amennyiben lehetősége van külön aludni, sokkal jobban érzheti magát, ha egyedül terülhet el az ágyon. 

(Borítókép:  Smith Collection / Gado / Getty Images)



  • Hírek
  • Lakáshitel