Van-e haszna az álmodozásnak?

Amikor Jonathan Smallwood pszichológus körülbelül 25 évvel ezelőtt elkezdte tanulmányozni az éber álmodozást, sokan szkeptikusan néztek vizsgálataira. Azt akarta kideríteni, hogyan lehetne megvizsgálni ezeket a spontán és kiszámíthatatlan gondolatokat, amelyek akkor keletkeznek, amikor az emberek nem figyelnek a környezetükre, feladataikra, és nem kapcsolhatók össze semmilyen mérhető külső viselkedéssel.

Álmodozás, a jövő megmentője

Smallwood számítógéppel reprodukálta azokat a figyelemkieséseket, amikor annyira elkalandozunk, hogy mást csinálunk, mint amit kellene. Kérdéseket tett fel vizsgálata résztvevőinek, és az agyukat is tanulmányozta, hogy kalandozás közben lássa, mi történik odabent.

Azt is megállapította, hogy az álmodozás és az emlékezés fontos lehet abban, hogy felkészüljünk a jövőre, bár van olyan elkalandozás – például a megoldhatatlan problémákon való elmélkedés –, amely összefüggésbe hozható a depresszióval. Az agyi képalkotó technikák megjelenésével kiderült, hogy akkor is történik valami az agyban, ha látszólag nem csinál semmit.

Az agy alapértelmezett üzemmódú hálózata egy magból és két alrendszerből áll. A mag részt vesz az ember önmagáról való gondolkodásában. A két alrendszer a mediális temporális lebeny és a dorsalis medialis alrendszer. Kezdetben a kutatók biztosak voltak abban, hogy az alapértelmezett hálózat ritkán növeli aktivitását a kísérletekben kapott feladatok során, de amikor olyan feladat elvégzésére kérték az embereket, amihez nem kellett kapcsolódniuk a környezetükkel – például gondoljanak a jövőre –, ez aktiválta az alapértelmezett módú hálózatot is.

A közelmúltban sokkal egyszerűbb feladatokkal az alapértelmezett hálózatot is aktiválták. Például geometriai ábrákat néztek egy képernyőn, és válaszolniuk kellett az elrendezéssel kapcsolatos kérdésekre. Ilyenkor az alapértelmezett régiók aktiválódtak, és a memória információit kellett használni. Úgy tűnik, az alapértelmezett módú hálózat szükséges minden, a memóriából származó információn alapuló gondolkodáshoz, és ebben benne van az álmodozás is. Egy nemrégiben készült tanulmányban az emberek rövid mondatokat olvastak a képernyőn, miközben néha egy felszólítást mutattak nekik, „Emlékezz!”, majd egy elemet a múltjukból – korábban leadtak egy listát az emlékeikről. Ebből a kísérletből derült ki, hogy az emlékezés és az ábrándozás nagyon hasonló folyamat. Az ábrándozás során tapasztalt tevékenységek legalább egy része az emlékek előhívásához kapcsolódik.

A világhódító emlékezés

Smallwoodék most azt gondolják, hogy a figyelem és az észlelés közötti szétválás, az elkalandozás azért történik, mert az emberek emlékeznek.

A múlt és a jövő valóban uralja az emberek gondolkodását, és az ábrándozás az agy kísérlete, hogy megértse, mi történik, ez pedig segíti a jövőbeli helyes viselkedésben. A kutató hozzáteszi, hogy ez a gondolkozás lehet az oka annak, hogy az ember meg tudta hódítani a világot. Szinte semmi nem csak akkor számít, amikor tesszük.

Egész világunk arra épül, hogy képesek vagyunk tanulni a múltból, hogy jobb jövőt építsünk. A csak a jelenre fókuszáló állatokat több millió éven át leverték azok, akik emlékeztek a múlt tapasztalataira, és a jövőbeli célokra tudtak összpontosítani – egészen addig, amíg meg nem született az ember.

Persze fontos lenne az elkalandozó elme irányítása, bár ma már annyi ábrándozás nincs is, mint a múltban, hiszen folyton a telefonunkat görgetjük.

Smallwood szerint a közösségi média kitölti a hiányt, amelyet a kalandozás próbált betölteni. Korábban megpróbáltuk elképzelni, mit csinál a barátunk, a szerelmünk, ma már megnézhetjük a neten. Persze fontos különbség, hogy ha gondolatban vándorolsz, akkor aktívan saját gondolataidat rendezed, a közösségi média görgetése viszont passzív folyamat. 

(Borítókép: Onur Coban / Anadolu Agency / Getty Images Hungary)