
Zseniális találmányt fejlesztettek ki brit tudósok, búcsút inthetünk a kátyúknak
További Tudomány cikkek
-
Nem az öregek mondják, hanem a kutatók, hogy egyre gagyibbá válik a zene
- Az emberi kíváncsiság miatt nő a repülőgép-balesetek száma
- Tényleg a műanyagba fulladunk bele, már az Antarktisz legelzártabb része sem érintetlen
- Eddig alig ismert veszély fenyeget bennünket az otthonunkban
- Harminc éven belül egy csillagot sem láthatunk már az égen
Az utóbbi évek egyik legkülönlegesebb, de talán leghasznosabb találmányával rukkolt elő az Egyesült Királyságban a Swansea Egyetem kutatócsoportja: kifejlesztettek egy olyan útfelületet, ami ha megreped, meggyógyítja saját magát. Ha a találmány beválik és világszerte elterjed, a jövőben a kátyú szó már csak egy történelmi emlék lesz.
A The Guardian szerint az Egyesült Királyságban 2024-ben rekordösszeget, 579 millió fontot (nagyjából 283 milliárd forint) költöttek olyan autók javítására, amelyek kátyúk miatt rongálódtak meg. A brit közlekedési miniszter, Heidi Alexander korábban azt ígérte, hogy 2025-ben 1,6 milliárd fontot kívánnak költeni az utak kijavítására, befoltozására. Ezek azok a számok, amik a kutatókat arra sarkallták, hogy összedugják a fejüket, és megoldást találjanak a Magyarországot is jelentősen sújtó problémára.
A kátyúk jellemzően kisebb felületi repedésekkel kezdődnek, amik a forgalom súlya alatt keletkeznek. A repedések teszik lehetővé, hogy a víz beszivárogjon az útfelületbe, ahol aztán a fagyás és az olvadás megkezdi a pusztítást.
A repedések bezárásával megakadályozhatjuk a kátyúk kialakulását a jövőben, és meghosszabbítjuk az út élettartamát
– fogalmazott Jose Norambuena-Contreras, a Swansea Egyetem kutatója, aki szerint 30 százalékkal is meg lehet növelni az utak élettartamát a találmányuknak köszönhetően.
Az öngyógyító bitumen elkészítéséhez a kutatók apró, porózus növényi spórákat kevertek újrahasznosított olajba áztatva. Az útfelületen elhaladó forgalom súlya összenyomja a spórákat, amelyek az olajat a repedésekbe engedik. Az olajok eléggé felpuhítják a bitument ahhoz, hogy az szétfolyjon, ezzel betömi a repedéseket.
A tudósok a King's College London és a Google Cloud kutatóival együttműködve a mesterséges intelligencia egyik formájával, a gépi tanulással modellezték a szerves molekulák mozgását a bitumenben, és szimulálták az öngyógyító anyag viselkedését, hogy lássák, miként reagál az újonnan keletkezett repedésekre. A kutatók szerint az anyagot néhány éven belül a brit utakon élesben is lehet majd használni.
