Kipróbáltuk, tényleg működik-e a hétperces randizás Valentin-napon

A sietősöknek és a már mindenen túl lévőknek találták ki a gyors, azaz rapid randizást, amire sokan úgy gondolnak, mint egyfajta utolsó reményre, mielőtt végleg feladják a párkeresést. Ha eddig csak filmekben látta, akkor most segítünk, és testközelbe hozzuk a kalandot, mivel mi már kipróbáltuk. Az esélytelenek nyugalmával.

Lehet ismerkedni klasszikus módon, „csüccs!”, szól a bő nadrágos fiatalember a cicasminkes lányhoz a 17-es villamoson, de ez ritkább. Mehetünk buliba, koncertre, biliárdozni, pingpongozni, és ha elég bátrak vagyunk, leszólítunk valakit, vagy ha ő elég merész, megkörnyékez minket. De Orbán Nóra párkapcsolati szakértő, coach, mediátor és tréner azt mondja, sajnos ma már nem nézünk egymás szemébe, a fiatalok nem is tudják, hogy lehet nyitni mások felé. Éppen ezért meg is tanítja azoknak, akik nem értik, miért nem találnak párt, hogy hogyan lehet kapcsolódni a másikhoz szemkontaktussal vagy egy mosollyal.

Persze, hisz mindenki a telefonját bújja, a 17-es villamoson is...

Úgyhogy ha élőben nem megy, sokan fordulnak az internetes randiappokhoz. Van fizetős és ingyenes, közösségi oldalhoz csatolt ismerkedős vagy külföldi. Itt indulnak a sokszor hónapokig tartó levelezések, tét nélküli telefonálások, majd a nagy találkozás, ami rossz esetben rádöbbent, hogy rengeteg időt pazaroltunk el arra a valakire, aki nem ért belőlünk semmit, minket pedig nem is igazán érdekel, hogy ki is ő. Jó esetben persze élőben is szikrázik köztünk a levegő és boldogan repülünk új szerelmünk oldalán a Duna-parton.

100 randi sikerre visz

Orbán Nóra szerint az online ismerkedés sem rossz opció, csak szem előtt kell tartani, hogy nem mindenki tervez hosszú távra, sokan csupán alkalmi vagy szexpartnert keresnek, és aki komolyan veszi az ismerkedést, az megszenvedheti, ha az ilyen jelöltek ghostingolnak (azaz szó nélkül felszívódnak), vagy nem találkoznak az igények a folytatással kapcsolatban.

Ennek az ismerkedési formának az a hátránya, hogy gyorsan lecserélhetők a szereplők és nem kell felelősséget vállalni semmiért. Persze, sok jó kapcsolat vagy házasság is indult már online párkereső oldalakról.

Azonban, aki ezzel tudatosan számol, és van ideje, türelme, az belevághat, csak ne csüggedjen el. Egy profi azt mondta, száznál is több randi van mögötte, de megtalálta azt, akit keresett. Talán a jó szűkítésekkel ezt is lehet ügyesen csinálni, mint egy repülőjegynél.

Nos, ha nincs türelmünk, sem időnk, utálunk a telefonon vagy a gépen írogatni, fotókat megosztani magunkról, amiken „sokkal rémesebben nézünk ki”, mint valójában, és nem akarunk kockáztatni sem, ráadásul kalandvágy is szorult belénk,

A dolog úgy működik, hogy jelentkezünk a nekünk megfelelő generációnak meghirdetett alkalomra, és az erre a bulira kibérelt helyen érkezéskor fizetünk egy fix, közepes nagyságú összeget (6 kiló kenyér árát körülbelül) – hiszen a szerelemnek ára van. Ez pedig nem is olyan sok, ha szerencsével járunk. Ha kicsit szkeptikusak lennének az anyagiak miatt, ajánlom Orbán Nóra szavait, aki azt mondja, „a szervezők megérdemlik, hogy legyen bevételük, ha már teret, hangulatot adnak az eseménynek, amin lehetőségünk van találkozni egymással és a másik szemébe nézni. Különösen, ha jól csinálják és igényes kereteket adnak.”

Beavatás félhomályban

Megközelítem a helyet, de korán van még, tyúklépésre váltok. Akkor meglátom, hogy valaki, egy férfiember ott toporog a bejárat előtt és az óráját nézi. Mikor elérkezik a várva várt 13:45, bemegy. Ez már tetszik, pontos, és nem veszi félvállról, utána eredek, így könnyen rátalálok a magányos szívek klubjára. A piszkos anyagiak rendezése után a nők elfoglalják helyüket egy-egy asztalnál. Ott várják majd a körbejáró férfiakat, úgyhogy ez nekik jóval stresszesebb, mozogni is kell, jó fellépéssel odapenderülni egy-egy asztalhoz, majd bevágódni, mint egy állásinterjún – feltéve, ha tetszik nekik az ücsörgő „főnök”.

Gyengék a fényviszonyok, ez egyrészt jó, mert így nem annyira feltűnőek az esetleges ráncok és bőrhibák, pirulások és reszkető szemhéjak, másrészt rossz, mert ki kell tölteni egy-két papírt. Ott van például a legfontosabb, amire felírjuk majd a helyet foglaló potenciális jövendőbeli nevét – ez csak kereszt- vagy becenév, semmi személyes infó, privát adat, nehogy aztán belefussunk egy őrültbe, aki levadászik minket a neten, a munkahelyünkön vagy az utcán.

Az adminisztráció után jön a fontos kérdés, mit kérünk inni, ami benne van a költségvetésben – a 6 kenyérből az egyik. Limonádé, kávé, vagy bor? Egyértelmű a vörös. Vagy nem is annyira? Körülnézek, csak én iszom alkoholt. Hm, még elkönyvelnek iszákosnak, na sebaj, mert az igazság bizonyára az, hogy a többiek folyton isznak, úgyhogy most önmegtartóztatónak mutatják magukat, én viszont szinte sosem, akkor most miért ne? Persze ennek az lesz majd a következménye, hogy ezen a szombat délutánon bő egy óra múlva egész valószínűtlennek tűnik majd a fényes belváros.

Kezdődik a móka, leül az első jelölt, kezet fogok vele, azért azt csak szabad. Kis táblácskája van, hogy Balázs (vagy legyen bármi), látom, jegyzetel, akkor én is felírom a nevét a papírra, ami arra hivatott, hogy ezen vezessem, mi a benyomásom Balázsról. Én nem akarok itt irkálni, nem is fogok, beszélgessünk! Rájövök, a bor jó választás volt, nem csak mert nemsokára jól érzem magam, hanem, mert van miről beszélni. „Jé, bort iszol?” – ez 9-ből legalább 5-nek jó indító, nekem viszont a kézfogás, mert a harmadik után már azzal fogadom őket, hogy épp víruscsere zajlik, ha nem gond, mert minden izzadt tenyérrel lepacsizok.

Balázs autókkal foglalkozik, mint majd később István és Jenő is, népszerű a vezetés, a szerelés, a bütykölés, a fuvarozás. Hét perc alatt épp fel tudom vázolni, hogy miért félelmetes a belvárosi autózás. Kapok tanácsot is, hogy este ne menjek ki, vagy menjek, de csak ha arra felé, amerre ő lakik. Lassan, de még ma érjek oda. Á, ehhez még nem ittam eleget. Aztán már jön is a hangtechnikus Szilárd, a programozó Olivér, és 20 évesnek kinéző Ferkó is – őt persze a varázspakolásáról faggatom, mitől ilyen fiatalos az arcbőre, mi a titka, hialuronsav vagy kollagén? Csak a gének, az nekünk nem segít. Aztán jön a csöndes szakállas, aki gyűrűvel díszíti állszőrzetét – ha már nagyon nem tudok mit mondani, ő meg nem egy nagy dumás, akkor megbirizgálom a gyűrűs szakállat, érdekes élmény.

Bátraké a szerencse

Ha szerelem első látásra élményt vártunk, akkor csalódnunk kell, de Orbán Nóra szerint nem is fontos, a lényeg, hogy találkoztunk hús-vér emberekkel és lett egy lehetőségünk az ismerkedés folytatására, ha valaki tetszik.

A végjátékban megtudjuk, hogy e-mailben értesítenek majd minket, van-e match. Nekem, jelentem, van kettő is: a pontosan érkező introvertált és a művész aurát árasztó, akiket én is szimpatikusnak találtam. Utóéletük kiszámítható: az intro két levél után inkább visszahúzódott a csigaházába, a másik mégsem művész, úgyhogy egy találkozás és kifújt. De megtettem, amit megkövetelt a haza, és jól tettem, mert ahogy a párkapcsolati szakértő is mondja,

az ilyen jellegű személyes találkozások sokkal jobbak, mintha látatlanban ismerkedünk, már csak azért is, mert a másiknak van illata, tere, hangulata, hanghordozása, jelek, amiket ad. És felelősséget vállal önmagáért, már akkor, amikor megjelenik. Akár szervezett, akár spontán személyes alkalmak is segíthetik a párra találást, csak igazán ott kell lenni ilyenkor – testben és lélekben is.

Orbán Nóra szerint ráadásul nagyobb számban vágnak bele a személyes találkozások kalandjába azok, akik komolyan veszik a társkeresést, ami újabb érv a rapid randi mellett. 

(Borítókép: Résztvevők egy gyorsrandin 2024. március 2-án. Fotó: Shuran Huang / The Washington Post / Getty Images)