
Hullócsillag-parádé várható húsvét után
Az áprilisi Lyridák meteorraj a tavaszi égbolt egy szép, bár mérsékelten sűrű hullócsillag zápora a májusi Éta Akvaridák mellett. Április 22-én hajnalban várhatóak legnagyobb számban, a hajnali órákban nagyjából 10 hullócsillag lesz, és tűzgömbök is előfordulhatnak. A raj látványos kitörést is produkálhat, idén azonban nem biztos, hogy lesz ilyesmiben részünk, olvashatjuk a Svábhegyi Csillagvizsgáló közleményében.
A Lyridák radiánsa, ahonnan a hullócsillagok látszólag szétfutnak az égen, a Lyra (Lant) csillagképben található, a fényes Vega csillagtól nem messze nyugatra. Már a hétfő esti szürkület után is a látóhatár fölött van, kedden, hajnali 4 órára pedig 74 fokos magasságba, egészen magasan a fejünk fölé emelkedik. A raj tehát hajnalban lesz a legszebb, és a 39 százalékos, fogyó holdsarló fél négyes felkeléséig derült időben semmi sem zavarja majd a látványt.
Érdemes tehát 22-én hajnalban, 2-3 óra körül kimenni az ég alá, fényszennyezés mentes helyre. Itt magasan a délkeleti ég fölé nézve, vagy akár a zeniten várhatjuk a hullócsillagokat. Fél öt körül, a kezdődő hajnali szürkületben már a holdsarlóban, és fényessége maximumában járó Vénuszban is gyönyörködhetünk.
Aki szereti a távcsöves kalandokat, hajnalhasadtára mind a Holdon, mind a Vénusz 21 százalékos, kecses sarlóján találhat látnivalót. A Lyridák szülőobjektuma a Thatcher üstökös, amelyet 1861-ben figyeltek meg először. Az üstökös nagyjából 417 év alatt kerüli meg a Napot, és naptávolban attól 111 csillagászati egységre jut el, tehát a Nap–Föld-távolság több mint százszorosára távolodik el a Naptól.
A Lyridák az egyik legősibb ismert meteorraj: Egészen 2700 évvel ezelőttre sikerült visszavezetni a róla készült feljegyzéseket. Az időszámítás előtt 687-ből származó kínai iratok szerint a rajnak különlegesen nagy volt az aktivitása, a meteorok az égboltról „úgy estek, akár az esőcseppek”, ahogy a krónikás leírta. Az idei esemény megfigyelésére a Svábhegyi Csillagvizsgáló rendkívüli, hétfő esti észlelési programmal készül.
