
Rálelhetünk a szerelemre a neten, csak már nem akarunk
További Tudomány cikkek
Szinte életkortól függetlenül lóg már mindenki az OkCupidon, a Hingen, a Randivonalon, a Badoon vagy Bumble-ön. Van, aki csak egyéjszakás kalandra törekszik, más komoly kapcsolatra, és akad, aki csak a baráti kör tágítására. Az azonban kétségtelen, hogy az alkalmazások hozzájárulnak a romantikus kapcsolatok áruvá válásához, az emberek pedig mintha felcserélhetőek lennének. Pontozzuk egymást magasság, súly, érdeklődési kör szerint, ahogy a másik is minket, ez túl szabályozott és határozott, a szerelem nem ilyen alapokra épül. Közben pedig fennáll az a veszély is, hogy elveszítjük azt a képességünket, hogy a való életben kapcsolódjunk másokhoz. Visszahúzódunk, és csak a telefonunk megváltó bámulásában reménykedünk.
2019-ben megjelent egy leleplező könyv, a Love Under Algorithm, ami a Tinder működési mechanizmusát árulta el: a férfiakat fiatalabb, kevésbé iskolázott és kevésbé gazdag nők felé irányítja. Már akkor szóba került a felhasználók érzelmi fáradtsága, és az is, hogy nehéz lekapcsolódni az alkalmazásokról. Most további információkkal gazdagodott a romantikus(?) online világról szóló értekezések köre, mert megjelent a randevúzási fáradtság jelensége.
Csipog, de minek?
A fogalmat Franciaországban Judith Duportail újságíró írta le Dating Fatigue – Love and Solitude in the (20)20s című könyvében. Azt részletezi, amikor a túl sok lehetőség között egyszerre űrt érez az ember, állandóan csipog a telefon, de közvetlen üzenetet nem kap, így frusztrált lesz a reménykedés, a randevú, a kivetítés és a csalódás folytonos ismétlődésétől. Egyre kevésbé hisz a megvalósulásban, már szívesebben marad otthon egyedül, de akkor meg azon kattog, hogy talán elmulaszt valamit/valakit.
Judith Duportail nemcsak a társkereső alkalmazásokkal foglalkozik behatóan, hanem az egész „flörtölőpiaccal” is, amely olyan mérgező viselkedéseket támogat, mint a ghosting (eltűnik a csevegőpartner) vagy az orbiting (amikor valaki kering a másik körül, de csak az online térben, valójában nem akar tőle semmit), esetleg a breadcrumbing (időről időre jelentkezik, de komolytalan, csak fenntartja az irreális kapcsolatot).
Mindezek ellenére az oldalak látogatói és előfizetői nem pártolnak el, csak a lelkesedésük hagyott alább kicsit, megszűnt az újdonság varázsa.
Egy 2023-as vizsgálat szerint a társkereső oldalak és alkalmazások napi 2,3 millió látogatót regisztráltak csak Franciaországban, ez 9 százalékos növekedés 2022-höz képest. De azt is megfigyelték, hogy a 40 év alatti felhasználók már nem veszik olyan komolyan ezeket az oldalakat. Egy 2024 novemberében közzétett országos felmérés első eredményeiből kiderült, hogy 2023-ban a nők 17,9 százaléka, a férfiak 23,7 százaléka akadt össze szexuális partnerrel egy online társkereső oldalon. A 30 év alatti nőknek majdnem 40 százaléka, a fiatal férfiaknak pedig 43,5 százaléka.
Befásult fiatalok
A 18–29 éves társkeresők azok, akik kicsit belefáradtak az alkalmazásokba, de nem hagyták el azokat, csak kezdeti nagy reményeik csökkentek. Amikor ilyen korú fiatalok tízezer tagját kérdezték, kiderült, hogy több mint ötezren már legalább egyszer felmentek ilyen oldalra. Ennek ellenére az appok használatához szorosan kapcsolódik ma már a lustaság, a csalódottság és az undor is. Természetes végül is, hogy a kezdeti idők izgalma, amikor az alkalmazások újak voltak és modernek, alábbhagyott. A platformok nem néptelenedtek el, csak megszokottá váltak, mint bármilyen tömegtermék.
Egyéni ízléstől, személyiségtől, tapasztalattól, szükségletektől, vágyaktól függ, hogy az oldal felkelti-e az egyes ember érdeklődését, vagy sem.
Van, aki azért nem csatlakozik, mert nem akar fotókat kitenni magáról, más azt mondja, nem igazi az egész, de van olyan is, aki bevallja, túl válogatós, nem talál senkit komoly kritériumrendszere miatt. Akik már túl vannak rajta, azok kiábrándító, lehangoló randevúkról beszélnek, mikrocsalódásokról, felületességről, személytelenségről. Akik most is használjak a platformokat, igyekeznek résen lenni, a profilok mögé nézni, és a könnyedséget keresik. Az alkalmazásokra egy lehetőségként tekintenek, ami összehozhatja őket másokkal. Vagyis érettebben kezelik az oldalakat, mint korábban, és mint a kicsit belefáradt fiatalok.
