Erzsébet
1 °C
4 °C

Beépített lépésszámlálóval közlekednek a hangyák

2006.07.05. 10:30
A gólyalábbal felszerelt hangyák túllőnek a célon, míg a csonkolt lábúak alulbecsülik a távolságot, derül ki német és svéd tudósok korszakos kísérletéből.

A hangyák beépített lépésszámlálóval mérik, pontosan hány lépést kell megtenniük, hogy élelemhez jussanak, és hányat, hogy visszajussanak fészkükhöz, derül ki unatkozó német és svéd tudósok nagyszabású kísérletéből, amelyet a Science magazinban tettek közzé.


A hangya az ember barátja
A kutatók a Szaharában honos sivatagi hangyák vizsgálatával jutottak a megdöbbentő felfedezésre. Rájöttek, hogy a hangyák még vaksötétben is pontosan fel tudják becsülni a távolságot, amelyet az élelemig vagy a fészekig meg kell tenniük.

A kutatók először beidomították a hangyákat, hogy sétáljanak el az etetőhelyig, majd gólyalábakat szereltek az állatokra, hogy megfigyeljék, hogyan alkalmazkodnak az ilyetén meghosszabbodott lépéstávolsághoz. A kontrollcsoportba sorolt szerencsétlen hangyák lábát a tudomány nevében csonkolásos módszerrel megrövidítették.

Örök talány?

Azok a hazafelé tartó hangyák, amelyek gólyalábakon közlekedtek, egyértelműen túllőttek a célon, míg a megrövidített lábúak alulbecsülték a fészkükig megteendő távolságot, mondta el a Philadelphia Inquirernek a kutatócsoport vezetője, Matthias Wittlinger.

Az etetőhely és a hangyafészek közötti 10 méteres távolságot a gólyalábakkal felszerel hangyák 5 méterrel túlhaladták, a csonkolt lábúak viszont 4,25 méterrel a cél előtt megálltak. A kutatók nem tudták pontosan megszámolni, hány lépést tettek meg a hangyák, de abban bizonyosak, hogy azok a hangyák, amelyek futottak, nagyobbakat léptek, mint azok, amelyek kényelmes sétatempóban tették meg a távot.

A kísérletet leíró tanulmányban a kutatók leírják: nem hiszik, hogy a hangyák valójában fejben számolnák a megtett lépéseket, arra viszont nem adnak magyarázatot, pontosan hogyan működik a beépített lépésszámláló. Egyike ez a tudomány azon csodáinak, amelyek még hosszú ideig foglalkoztatják majd az emberiséget és a hangyákat.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?