A New Scientistben ismertetett kutatásból kiderült, hogy a földművelésből megélők, a színészek, politikusok és orvosok esetében nagyon gyakori az efféle, az egész dinasztián keresztülvonuló szakma. A brit egyetemi hallgatóknak csaknem egytizede választja azt a hivatást, amit az apja. Az okuk is megvan rá: az apjuk nyomdokaiban haladó fiúk 5-8 százalékkal keresnek szintén pályakezdő kollégáiknál. A leánygyermekekre és anyjukra vonatkozóan Chevalier nem tudott előállni elmélettel, mivel erre vonatkozóan nem talált adatokat.
A kérdés csak az, miért vannak az apai mintát követő fiúk előnyösebb helyzetben? Chevalier szerint háromféleképpen is magyarázható a jelenség. Elképzelhető, hogy egyszerű nepotizmusról van szó. Lehetséges az is, hogy a családban lévő felhalmozott tudást jobban tudják az utódok hasznosítani, illetve a családok tradicionálisan jobb lehetőségeket biztosítanak a rokonoknak, ha saját vállalkozásukban foglalkoztatják őket. A harmadik lehetőség, hogy az apák átörökítik, vagy neveltetésük során átadják képességeiket fiaiknak.
Kezdőknek segít apu hírneve
A nepotizmus igen valószínűnek tűnik, hiszen a közelmúlt kutatásai kimutatták, hogy a vizsgált orvosok fiai semmivel sem teljesítettek jobban, mint az orvosi egyetemen tanuló társaik, ám mégis sokkal gyorsabban jutottak előre a szamárlétrán. Ez a hatás azonban csak a fiúk karrierjének kezdetén érvényesül - véli Chevalier.
"Az atyafiság hatásai idővel elmúlnak, és a piacon élőknél inkább a tapasztalat díjazása kerül előtérbe." - mondta Chevalier. Más hatások, így a genetikai és kulturális örökség hatása azonban hosszú távon is érvényben maradhat. A kutató meg van győződve arról, hogy a fiúk többnyire neveltetésük és öröklött képességeik miatt jobbak munkájukban kortársaiknál.
- Budapest, VIII. kerület Bíró Lajos utca 64.
- Alapterület 160 m2 Szobák 1+4 db Vételár 138 M Ft
- Debrecen, Ispotály utca 22.
- Alapterület 46 m2 Szobák 1+1 db Vételár 31,5 M Ft
Rovataink a Facebookon