Bush amerikai elnök aláírta azt a kongresszusi határozatot, amely egy hatalmas atomhulladék-temető megépítését teszi lehetővé a nevadai sivatagban található Yucca-hegységben, adta hírül a BBC. A Fehér Ház szerint egy több évig tartó tudományos vizsgálat eredménye győzte meg az elnököt a helyszín biztonságosságáról.
Húsz éve törik a fejüket
Amerikában húsz éven keresztül folyt a vita arról, hogy mi legyen a felhalmozott atomhulladékkal. Jelenleg a kiégett fűtőanyagokat 39 államban, 131 különböző tározóban tartják, melyek közül sok már teljesen megtelt. Így keserű politikai csatározások után - amelynek során Nevada állam képviselői kétségbeesetten próbálták megakadályozni a tervet - a Kongresszus elfogadta a szükséges határozatot, és most már az elnök is aláírta azt.
Nyolc év múlva megnyithat
Egy elnöki szóvivő elmondta, hogy a Las Vegastól alig 140 kilométerre fekvő Yucca-hegység az elnök szerint biztonságos helyszín lenne a földalatti tározó számára. A nemzetközi nukleáris vállalatoknak ez új lehetőségeket adna az építkezésben és a hatalmas komplexum működtetésében, amelyben egyébként 80 ezer tonna nukleáris hulladékot akarnak tárolni többezer éven keresztül. Nevada állam azonban ellenzi a tervet, és bíróságon kívánja elejét venni az építkezésnek. Ha ez nem sikerül, a tározó nyolc év múlva megnyitja kapuit.