Költenek a fülesbaglyok, hazatértek a vándormadarak

Az erdei fülesbaglyok elfoglalták a kékvércsék számára kirakott költőládák egy részét, és már költenek a csanádi pusztákon. A dél-alföldi madár-élőhelyeken javában zajlik a vonulás, a korai enyhülés hatására a szokásosnál korábban térnek haza a vándormadarak. A Fehér-tavon mintegy tízezer vadliba pihen.
Erdei fülesbagoly (Asio otus)
Költenek az erdei fülesbaglyok Csongrád megyében, a csanádi pusztákon. Mészáros Csaba, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület helyi csoportjának szakembere elmondta, hogy az egyesület tagjai a csanádi pusztákon a kékvércsék számára 72 költőládát helyeztek ki, ezekből választott magának családalapításra otthont néhány fülesbagoly pár. A fülesbagoly nem rak fészket magának, rendszerint elhagyott szarkafészekben rakja le tojásait.

Halastavakon pihennek a récék

A dél-alföldi madár-élőhelyeken javában zajlik a vonulás, a korai enyhülés hatására a szokásosnál korábban térnek haza a szárnyas vándorok. A szegedi Fehértó halastavain tömegével pihennek a récefélék, a tőkés, a csörgő, a böjti és a nyílfarkú récék között felbukkan a ritkább kendermagos réce is. A Szeged környéki szikesekre megérkeztek az első gólyatöcsök, amelyek fokozottan védett madarak.

Az arany lilék még barnák

Arany lile (Charadrius pluvialis)
A csanádi pusztákon több helyen dürgő túzok kakasokkal találkozhat az arra járó, és a pusztákon felbukkantak az egyik legjellemzőbb vonulók, az arany lilék. Az arany lilék tolla még jellegtelen barna, de hamarosan átveszik aranysárga színben pompázó tollruhájukat.

Megjöttek a darvak

A vásárhelyi puszták közepén található kardoskúti Fehér-tavon mintegy tízezer vadliba pihen. Időnként közéjük keveredik a világszerte veszélyeztetett, fokozottan védett vörösnyakú lúd néhány példánya. Darvakból is már több ezer példány tartózkodik a kardoskúti Fehér-tavon, legfontosabb táplálékuk a frissen kikelt gabonahajtás, de nem ritkán irtják az elszaporodott mezei pockokat is. A zsombói Ősláp-erdő rétjeire megérkeztek az első cigány csaláncsúcsok.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32