Lenyelhető kamera váltja fel az endoszkópot

Japán kutatóknak sikerült kifejleszteniük a világ első akku nélküli minikameráját orvosi vizsgálatok céljaira. A kapszulába rejtett berendezés az emberi szervezet belsejében helyét folyamatosan változtatva harminc másodpercenként képes videófelvételeket sugározni.
A készüléket a naganói székhelyű RF System Lab állította elő, amely egészségügyi célokra szolgáló kamerák és gyógyászati eszközök gyártására szakosodott - közölték a kutatók.

Fájdalommentes belső kamera

Az új minikamerák embereken történő kipróbálása júniusban kezdődik különböző japán egyetemeken, abban a reményben, hogy idővel sikerül megkímélni a pácienseket (rákos betegeket vagy fekélyben szenvedőket) az endoszkópiás vizsgálatok okozta fájdalmaktól. Kísérletek folynak majd az Egyesült Államokban a Harvard egyetemen és a kaliforniai egyetemen is - értesült az AFP tudósítója.

Ürülés után nem használják újra

A kapszulát, miután elvégezte feladatát, kihajtják majd a szervezetből. Elvben több alkalommal is felhasználható lenne, de nincs szándékunkban a már használt kapszulákat újabb vizsgálatnál alkalmazni - hangsúlyozta a gyártó cég szóvivője.

A minikamera, amely néhány éven belül a jelenleg használatos endoszkópok helyét töltheti be, nem nagyobb egy emberi ujj hegyénél - hossza 2,3, átmérője egy centiméter. Egy ilyen berendezést tartalmazó kapszula ára száz dollár alatt lesz, de az általa sugárzott videófelvételeket felfogó eszköz és a kivetítéshez szükséges monitor együttesen ma még mintegy 10 000 dollárba kerül.

Izeg-mozog, videózik

A kapszula mikrohullámos vezérléssel változtatja helyét az emberi szervezetben és képes tengelye körül is forogni, ami lehetővé teszi a műtétet végző sebésznek, hogy panorámaképet kapjon a páciens egész bélrendszeréről.

A szóvivő szerint lehetséges, hogy a minikamera forgalmazását az amerikai hatóságok még a japán egészségügyi minisztérium előtt engedélyezni fogják.

Egy izraeli cég már kifejlesztett hasonló szerkezetet, az azonban akkuval működik és az orvosok mérgező anyagok kibocsátásától tartanak arra az esetre, ha a kapszulát nem sikerülne kihajtani a szervezetből.

A Japánban kifejlesztett minikamera egy szép színésznőről, Norika Fudzsivaráról kapta a nevét, mint a team szóvivője közölte, azért, hogy a kifejlesztésén dolgozó, kizárólag férfiakból álló csoport "szeretettel végezhesse munkáját".

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32