Egy óra alatt lebomlik a bioplasztik

Nedvesség hatására egy óra alatt lebomló csomagolóanyaggal állt elő egy ausztrál cég. A bioplasztik kukoricakeményítőből készül, ezért az ebbe csomagolt szendvics elfogyasztása után akár maga a fólia is megehető. Ennél persze előnyösebb tulajdonsága, hogy a kert végébe dobált műanyaghulladék ezentúl pár hét alatt egyszerűen eltűnik, pontosabban széndioxidra és vízre esik szét.
Az ausztrál Plantic Technologies még ebben az évben gyártani kezdi a kukoricakeményítőből készült bioműanyagot. Az ausztrál kormány által kifejlesztett technológia még nagy szerepet játszhat a 21. század környezetvédelmében, hiszen a világ minden táján egyre nagyobb gondot okoz a felgyülemlő, hatalmas mennyiségű műanyaghulladék. Például csak Amerikában évente 24 millió tonna plasztikszemét keletkezik, ennek nagy része már most is szemétlerakókba megy.

Széndioxidra és vízre bomlik

Mert ez műanyag
Erre a problémára jelenthet megoldást a természetes úton elbomló műanyag. A környezetbarát bioplasztik kifejlesztéséhez meglehetősen rögös út vezetett, de az utóbbi időben a kutatásokat egyre inkább serkentették az újrafelhasználást ösztönző, egyre szigorúbb szabályok. Persze korábban is voltak már biztató jelek: Németországban a BASF százezer háztartásban teszteli az Ecoflex elnevezésű kőolajalapú bioplasztikját, az Egyesült Államokban a Biocorp North America gyárt lebomló szemeteszsákokat, poharakat és evőeszközöket.

Az új ausztrál bioplasztik viszont olyan tulajdonsággal rendelkezik, mellyel az előbbiek nem: kevéssel fagypont fölötti hőmérsékleten is lebomlik, egyszerűen a nedvességnek és a talaj mikroorganizmusainak köszönhetően. Az eldobott csokipapír esőben nagyjából egy óra alatt olvad el, és pár hét alatt bomlik el teljesen széndioxidra és vízre. A bioplasztik egyébként ugyanúgy fest, mint a hagyományos műanyag, rugalmassága is hasonló. Gyakorlatilag bármire használható, szatyrok, virágládák, de akár orvosi eszközök is készíthetők belőle. Az erősebb változatok akár négy-hat hétig is bírják a nedvességet.

Nem drágább a réginél

A lebomló csomagolóanyagok már elég olcsók ahhoz, hogy felvehessék a versenyt a hagyományos műanyagokkal. Az élelmiszerek csomagolására alkalmas változat nagyjából annyiba kerül, mint a kőolaj-alapú termékek, azaz 170-180 forint körüli összegbe kilónként. Természetesen minél inkább vízálló az anyag, annál költségesebb az előállítása. A Plantic mindenekelőtt az európai és a japán piacra fog fókuszálni, ugyanis az itteni előírások miatt valószínűbb, hogy a nagy cégek a környezetbarát megoldást fogják választani.

Esőben olvad a szatyor

A lebomló műanyagnak azonban megvannak a hátrányai is. Például meglehetősen kellemetlen lehet, ha a vásárlásból hazafelé tartva egy nyári zápor elolvasztja az ember szatyrát. Tekintve, hogy üdítőitalokat egyelőre nem célszerű nedvességtől elbomló palackokba tölteni, a cég jelenleg száraz termékek, például keksz vagy csokoládé csomagolásával foglalkozik.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25