A nanorészecskék ártanak a tüdőnek
A nanorészecskéket – amelyek nagysága a milliméter egymilliomod része – egyre szélesebb körben alkalmazzák arra, hogy megfelelő hatóanyagokat juttassanak célba velük az emberi szervezetben. A nanomedicina kedvelt vegyületei a dendrimerek, a viszonylag könnyen előállítható polimerek. Ezek a poliamidoaminok (PAMAM-ok) gömb formájú, elágazó falombozat alakját veszik fel, amikor létrejönnek. Pár nanométeres molekuláris üregeikben szállítják a célsejtekhez például a rákgyógyászatban használt hatóanyagokat.
Az utóbbi években azonban növekvő aggodalmat jelentett, hogy a vegyületnek toxikus hatása lehet, amely főként a tüdőt károsítja. Kínai tudósok most közzétett tanulmányukban feltárták, hogyan fejti ki ártalmas hatását a PAMAM. A Journal of Molecular Cell Biology című szaklapban közölt cikkük szerint a vegyület a tüdősejtek autofágiáját, azaz önfelfalását váltja ki.
Csengju Csiang, a kínai akadémia Pekingben működő Orvostudományi Intézetének munkatársa vezetésével emberi tüdősejtekhez adtak laboratóriumi körülmények között PAMAM vegyületeket, és azt tapasztalták, hogy azok a sejtek pusztulását okozták. Ezt követően egérkísérletekben az autofágiát gátló szert fecskendeztek az állatokba, mielőtt nanorészecskéknek tették ki őket. Megállapították, hogy ettől jelentősen csökkent a tüdőkárosodás, és javult a rágcsálók túlélési aránya. A tudósok remélik, hogy olyan hatékony szereket állíthatnak majd elő, amelyek a rákgyógyszereket szállító molekulák káros hatását csökkentik, így a nanorészecskéket alkalmazó módszer a jövőben is az orvoslás eszköztárában maradhat.