Öregedést lassít egy fehérje

Német kutatóknak sikerült újabb lépést tenniük az öregedés lassítása irányában: a p53-as fehérje úgy lassítja a szövetek és szervek leépülését, hogy védi azok megújulási mechanizmusát.

A fehérje minden ember szervezetében megtalálható, hatása azonban a korral alábbhagy. Ezt a folyamatot szeretnék megállítani az ulmi egyetem molekuláris biológusai a Max Planck őssejtkutatási csoporttal együttműködve - írja a Der Standard című osztrák lap.

Az emberi szervezetben az őssejtek felelősek a szövetek és szervek regenerációjáért. Amennyiben ezek az élet folyamán károsodnak, a szervezet kevésbé hatékonyan tudja csak javítgatni a keletkezett hibákat. A p53 feladata, hogy a károsodott őssejteket megsemmisítse, és ezzel javítsa a szervezet regenerációs képességét. A káros őssejtek elpusztításával a fehérje egyrészt megakadályozza, hogy hiba csússzon a szövetek és szervek javításába, másrészt a megmaradt ép őssejteknek így több helyük lesz, és feladatukat hatékonyabban tudják ellátni - magyarázta Lenhard Rudolph, a kutatócsapat vezetője.

A fehérje különösen az intenzíven regenerálódó szöveteknek és szerveknek válhat hasznára, mint például az immunrendszer, a vér, a bőr vagy a belek. Valószínűleg az izmok is profitálhatnak belőle, a szívre és az agyra azonban, ahol csekély a regeneráció üteme, feltehetően kisebb hatással van. Rudolph nem hiszi, hogy az élethosszon jelentősen nyújtani tudna e megoldás, ahhoz azonban hozzájárulhat a p53, hogy javuljon az idős emberek életminősége. Rudolph szerint a fehérje aktivitását növelő hatóanyagok 5-10 éven belül rendelkezésre fognak állni.

Tanulmányukhoz a kutatók genetikailag módosított egereket vizsgáltak, amelyeknek bélrendszere nem tudott előállítani p53-at. A kísérleti állatoknál halmozottan fordultak elő változások az örökítőanyagban, ezen kívül pedig a szerv idő előtt felmondta a szolgálatot.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25