
A kutatók már megépítettek egy 25 mozgó részből álló, úgynevezett mezofluidikus mesterséges ujjat, amely több mint 9,4 kilogrammos szorítóerőt képes kifejteni - ez a kétszerese annak, amelyre egy emberi ujj képes. A technológia a borsószem méretű hidraulikus szerkezetek alkalmazásával foglalkozik olyan területeken, ahol kicsi rendelkezésre álló helyen szükséges nagy erő kifejtése. A legfontosabb új fejlesztések, amelyek lehetővé teszik az új típusú mesterséges végtagok konstruálását, egy kis hidraulikus, 30 wattos pumpa, valamint azok az apró szelepek, melyek a mozgást szabályozzák.
Következő lépésként a kutatók egy teljes kar megépítését tervezik. A célok között szerepel, hogy ezzel egy olyan mesterséges végtagot hozzanak létre, amely teljes motorikus és szenzorikus funkciókkal rendelkezik, azaz egy emberi karhoz hasonlóan képes mozogni és érzékelni.

Bár az elmúlt évtizedekben nem sokat fejlődött a protetika, a művégtagok előállításának tudománya, most úgy tűnik, a jelenkori háborúk és az új technológiák változtatnak a helyzeten. A művégtagokat gyártó OrthoCare Innovations az Oak Ridge fejlesztőivel közösen dolgozik olyan mezofluidikus szerkezeteken, melyek képesek megnövelni az erőt az elkopott ízületekben. Fejlesztenek egy olyan mesterséges exoskeletont, azaz külső vázat is, amelynek használója képes lenne a távolból irányítani egy hidraulikus kar mozgását, valamint érzékelni az azt érő ingereket is. Ez igen hasznossá tenné a technológiát a telerobotika számára, a jövőben alkalmazható lenne például távolról végzett sebészeti eljárásoknál vagy bombák hatástalanításánál.
