Egymillió pók selyméből készült a világ legerősebb szövete

Négy évig gyűjtötték madagaszkári pókoktól a selymet amerikai kutatók, hogy megszőjék a világ legerősebb szövetét belőle. A tömeggyártás ezzel a módszerrel esélytelen ugyan, de kísérletezni lehet az anyaggal, és talán sikerül majd szintetikusan utánozni.

A New York-i természettudományi múzeumban fogják kiállítani a világ legerősebb és legritkább szövetét, amit amerikai kutatók egy négy évig tartó projekt eredményeként állítottak elő a madagaszkári aranypók selyméből. A 3,3-szor 1,2 méteres textília egy több mint 80 fős csapat munkájának eredménye. A nőstény pókokat egyesével gyűjtötték be, majd miután egy speciálisan erre a célra épített géppel lefejték a selyem alapanyagát tőlük, újra szabadon engedték őket (a fogságban tartásuk sokkal bonyolultabb lett volna, ugyanis rendszeresen megtámadják egymást, így nem lehet a selyemhernyókhoz hasonlóan farmokon tenyészteni őket).

A pókbegyűjtő csapat dolga nem volt egyszerű: az aranypókokat ugyan könnyű megtalálni, mert nagyon szeretnek telefonpóznák oldalán napozni, de a pók csípése elég fájdalmas (a fekete özvegyéhez hasonló, bár annál gyengébb idegmérget alkalmaz). Mivel csak az esős évszakban szőnek hálót, a munka minden évben csak október és június között tudott haladni. Összesen egymillió adagnyi pókselymet használtak fel a szövet elkészítéséhez – persze ez ennél kevesebb póktól származott, azok ugyanis egy fejés után egy hét alatt újratermelik a selymet.

Az elkészült, élénksárga színű szövet jóval erősebb mint az acél vagy a kevlár, emellett könnyű (a 4 négyzetméteres darab alig több mint egy kiló), és rugalmas, az eredeti méretének közel másfélszeresére képes kinyúlni sérülés nélkül. Bár az ipar és az orvostudomány számtalan helyzetben tudna alkalmazni egy ilyen anyagot, a rengeteg kutatás és kísérlet ellenére máig nem sikerült megközelíteni szintetikusan előállított anyaggal, vagy a hernyóselyem mesterséges felturbózásával a pókselyem tulajdonságait. A pókok génjeinek baktériumokba (sőt, tehenekbe és kecskékbe) ültetésével létrehozott selyemtermelő kísérletek is sorra kudarcot vallottak.

Az amerikai kutatók egyébként egy francia misszionárius, Jacob Paul Camboué ötletét vitték tovább, aki az 1880-as években próbált madagaszkári pókok selyméből szövetet készíteni. A pókfejő gépet, (ami egyébként egyszerre 24 pókkal tud foglalkozni) is az ő hasonló szerkezetének tervei alapján építették meg.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58