Majmokat tettek munkamániássá génblokkolással

2004.08.12. 17:13
Az egyik agyi gén blokkolásával amerikai kutatók elérték, hogy a kísérleti majmok vég nélkül folytassák azt a tevékenységet, amelyet korábban a várható jutalom reményében hajtottak végre.
Amerikai tudósoknak az egyik agyi gén blokkolásával sikerült majmokat munkamániássá tenni, olyannyira, hogy a kísérleti állatok a szokásos jutalom nélkül is végrehajtották a kitűzött feladatot. A tudományos kísérlet eredményét az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet (NIH) tette közzé Washingtonban.

A neuropszichológiai intézmény kutatói azt a gént lokalizálták, amely az agy dopamin nevű hírvivő anyagának legfőbb befogadója. A kísérlet azt igazolta, hogy ha a befogadó gént lebénítják, és így nem kap dopamint, a majmok agyában módosul a munka-jutalom kapcsolat, az állatok hajlandók vég nélkül folytatni azt a tevékenységet, amelyet korábban a várható ellenszolgáltatás reményében hajtottak végre.

Rákapcsolnak

A majmok, akárcsak az emberek, annak arányában gyorsítják vagy lassítják tevékenységüket - a munkát -, hogy annak ellenértékére rövidebb vagy hosszabb időtávon belül számíthatnak, magyarázta el a NIH egyik munkatársa. Ha az ellenszolgáltatás távoli, a majmok nem nagyon törik magukat, mihelyt azonban közeledik a jutalmazás órája, rákapcsolnak és akkor kevesebb hibát is követnek el. Olyanok mint az emberek, hajlamosak másnapra halasztani azt, amit ma is megcsinálhatnának, különösen ha nem remélhetnek gyors jutalmat a munkáért, fűzte hozzá a nyilatkozó.

A majomkísérlet éppen a munka és a jutalom (fizetség) közötti kapcsolatot szüntette meg: a dopamin hiányában az emberszabásúak megállás nélkül és hibamentesen dolgoznak, mert elvesztik a tevékenységük kompenzálásával összefüggő visszajelzést. A friss felfedezés a szakemberek szerint a mentális betegségekben szenvedők, skizofrének, depressziósok, a kényszeresek gyógyításában hasznosítható.



  • Hírek
  • Hírek