A birkák emlékeznek barátaik arcára

A birka a kitűnő arcmemóriájával felismeri barátait és ellenségeit. A hasonló arcok közötti különbségtételben egyébként a juhok nem sokkal gyengébbek az embernél.
Brit kutatók szerint a juhok legalább ötven fajtársuk és tíz ember arcát képesek legalább két évig az emlékezetükben tartani. Amikor az állatoknak egy ismert "baráti arcról" készült képet mutattak, az a jelek szerint enyhítette az egyedüllét okozta feszültséget.

Arcról tudja

Korábbi kutatásokban sikerült kimutatni, hogy a birkák egymást az arc kiképzése alapján ismerik meg. "A birka, hozzánk hasonlóan a kitűnő arcmemóriája segítségével ismeri fel a barátait és ellenségeit. Vonzza őket fajtatársaik arca, és könnyen meglehet, hogy a barátaik képét azok távollétében is képesek felidézni" - jelentette ki az Ananovának Keith Kendrick, a Cambridge-ben működő Babraham intézet professzora.

A Keith Kendrick és munkatársai által elvégzett kísérletekben sikerült kimutatni, hogy a juhok nagyon gyorsan képesek új birka- és emberarcokat megjegyezni. Az emberekhez hasonlóan a juhok arcmemóriája is a temporális lebeny egyik specializálódott részét használja. A hasonló arcok közötti különbségtételben egyébként a juhok nem sokkal gyengébbek az embernél, mondta Kendrick professzor.

Fejjel lefelé nem megy

Rendelkeznek azzal a jellegzetes emberi vonással is, hogy gondjaik vannak a fejjel lefelé állított arcok felismerésében, viszont más tárgyakat így is gond nélkül azonosítanak.

A Leicester egyetemen, a British Association Festival of Science rendezvényén tartott előadásában Kendrick professzor kifejtette: "Könnyen lehet, hogy alábecsültünk a juhok szociális kötődésének és intelligenciájának fontosságát." A következő lépés annak kiderítése lehet, hogy milyen szinten képesek a juhok a távollevő más juhok vagy emberek arcára gondolni.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04