Tavasszal kezdődtek meg a zöldmezős beruházás előmunkálatai a község határában, de a hatósági engedélyek beszerzése a vártnál lassabban haladt, ezért a korábban őszre tervezett próbaüzem helyett még csak a tényleges építkezés indulhatott be. Hozzátette, a község aggódott, hogy a magyar bürokratikus ügyintézéstől többször türelmét veszett befektető kitart-e mellettük.
A biogáz-erőmű megépítésének költségeit a Hollandiában több biogáz-üzemet, hulladék-feldolgozót, illetve iszapfeldolgozót üzemeltető Kurstjens BV állja, majd a létesítményt az általa létrehozott BIO-E Kft. fogja üzemeltetni. A beruházó a második ütemben egy hathektáros üvegház létesítését is tervezi a Biogáz-üzem mellett. A megtermelt energia egy részét így saját célra kívánja felhasználni, a többletenergiát pedig értékesíti.
Varga András reményei szerint az energialiberalizációt követően Várda olcsóbb energiához juthat az új erőmű révén, amely mintegy félszáz új munkahelyet is teremt, többségében szakképzetlen nők számára.
A biogáz előállításához a környékről származó szennyvíziszapot, állati trágyát, élelmiszer- és éttermi-, valamint zöldhulladékot hasznosítják majd. A tervek szerint a próbaüzemet követően 2010. tavaszán indulhat meg a termelés az erőműben.
- Budapest, XIII. kerület Angyalföldi út 21.
- Alapterület 81 m2 Szobák 2+2 db Vételár 75,2 M Ft
- Budapest, XIII. kerület Klapka utca 4.
- Alapterület 124 m2 Szobák 2+3 db Vételár 94,99 M Ft
Rovataink a Facebookon