Leírták az ír burgonyavészt okozó kártevő genomját

Amerikai kutatók leírták annak a kártevő gombának a genetikai állományát, amely az 1840-es, 1850-es években az ír burgonyavészt, ezáltal a milliókat érintő éhínséget okozta, elindította milliónyi ír kivándorlását és máig ható társadalmi, politikai változásokat idézett elő.

A fitoftóra (Phytophthora infestans) gomba képes egy egészséges krumplitáblát néhány nap alatt bűzlő fekete masszává átalakítani, megtámadva a növény lombozatát és gumóját is. Most kiderült, hogy a kártevő gomba genomja csaknem "állati méretű" és extra DNS-darabot is tartalmaz, mely lehetővé teszi számára, hogy gyorsan alkalmazkodjon a megtámadott gazdanövény bármiféle ellenállásához.

"Jóval nagyobb genomja van, mint némely rokonának. Ennek oka, hogy tele van ugráló génekkel, melyek másolják magukat" - mondta Chad Nusbaum, az MIT (Massachussetts Institute of Technology) Broad Intézete és a Harvard Egyetem munkatársa, akinek tanulmányát a Nature tudományos magazin szerdán megjelent száma közölte.

Nusbaum elmondta, hogy a genom közel háromnegyede ismétlődő DNS-szakaszokkal van tele, melyek gyorsan átalakulnak, így teszik lehetővé a gének gyors változását a megtámadott növény ellenállásának legyőzésére. Ez megmagyarázza azt is, miként tudta a betegség a génszabászattal előállított, elvileg ellenálló burgonyafajtákat is megfertőzni - mutatott rá Nusbaum.

A burgonyavész ellen még most is alig van megfelelő növényvédőszer - tette hozzá a kutató. A spórákkal terjedő fitoftóra ezért továbbra is veszélyezteti a világ élelmiszerellátását. Az Egyesült Államokban jelenleg is támad a gomba, a kiskertekben termelt burgonyát és paradicsomot fertőzi meg.

A kutatók a P. infestans genetikai állományának leírása után összehasonlították azt két rokona genomjával: a P. sojae és a P. ramorum DNS-ével. Előbbi a szójababot, utóbbi a tölgyfát támadja meg. Megállapították, hogy a fitoftóra genomja 2,5-4-szer nagyobb és két eltérő régió található benne. Az egyik lehetővé teszi a gyors genetikai alkalmazkodást a "támadó gének" folyamatos változásával, a másik terület viszont az evolúció során évmilliók alatt megőrzött géneket tartalmazza. A gének pontos feladatának megállapítása még éveket vesz igénybe.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58