A kialvatlan egér könnyebben kap Alzheimer-kórt

A kialvatlan egereknél nagyobb a kockázata az Alzheimer-kór fellépésének - derítették ki amerikai kutatók. Az alváshiány, valamint az alvás és az ébrenlét ritmikus váltakozásának megzavarása az állatok agyában az Alzheimerre jellemző béta-amiloid fehérjék fokozott termeléséhez vezetett. A kísérletet végrehajtó Washington Egyetem kutatói genetikailag módosított egereket vizsgáltak meg, amelyek a betegség tüneteit mutatták. A kutatók megállapították, hogy az egerek agyfolyadékában jóval nagyobb volt a béta-amiloid koncentráció az ébrenlét alatt, mint alvás közben. Az alvás akut és krónikus megvonása szintén megnövelte a fehérjék koncentrációját.

Az orexin nevű, különböző alvászavarokkal összefüggésbe hozott hormon adagolásával a tudósok alátámasztották azt a feltevésüket, amely szerint az orexin hatására szintén megemelkedett az egerek agyfolyadékának béta-amiloid koncentrációja. A hibásan hajtogatott béta-amiloid fehérjék, úgynevezett plakkok lerakódások formájában már jóval a klinikai tünetek fellépte előtt megtalálhatók az Alzheimer-betegek agyában. A kialvatlan egerek agyában jóval több plakk rakódott le, mint az eleget alvó társaikéban.

Egy fiatal férfiakon végzett vizsgálat ugyancsak kimutatta, hogy a béta-amiloid koncentrációjának egereken megfigyelt napszakos ingadozása embereknél is fellép. A kutatók mindebből feltételezik, hogy az alvászavar elősegítheti az Alzheimer-kór kialakulását, az elegendő alvás pedig ennek megfelelően lassíthatja a plakkok képződését, és így a betegség lefolyását.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58