Franciák honosították meg a briteknél mezőgazdaságot

A gall jövevények közbenjárása nélkül valószínűleg még jó ideig vadászó és gyűjtögető életmódot folytattak volna tovább a Brit-szigetek őslakói.

A kanadai Simon Fraser Egyetemen dolgozó Mark Collard és munkatársai az úgynevezett radiokarbonos kormeghatározás segítségével vizsgáltak meg a szigetország különböző részeiből származó ősi csontokat, fákat és gabonamagvakat. Az így kapott adatok segítségével képesek voltak megállapítani, hogy miként változott a népsűrűség az országban az idők folyamán. Az eredmények szerint nagyjából hatezer évvel ezelőtt, alig négyszáz év alatt, mintegy megnégyszereződött a népesség száma. Ez pedig éppen egybeesik a mezőgazdaság megjelenésének idejével.

Collard szerint egy ilyen népességrobbanás szinte kizárja a lehetőségét annak, hogy a mezőgazdaságot teljesen maguktól kezdték el alkalmazni az őshonos vadászó-gyűjtögető népek. A kézműves maradványok és a különböző sír típusok pedig arról árulkodnak, hogy az első bevándorlók az északnyugat-franciaországi Bretagne területéről érkeztek Dél-Angliába. Ezt aztán egy második hullám is követte, ők Északkelet-Franciaországtól egészen Skóciáig telepedtek le.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59