Tömeges halpusztulás Kaliforniában

Több millió szardíniatetemet vetett fel a víz egy Los Angeleshez közeli kikötőben helyi idő szerint kedden.

A televíziós híradások elpusztult halak tömegét mutatták, egy rendőrségi szóvivő szerint a halakból a vízfelszínen képződött réteg vastagsága eléri a 30 centimétert. A halak egy Redondo Beach-i kikötő, a King Harbor Marina vizét lepték el, több tucat hajót és jachtot körülölelve.

Biológusok szerint a halakat valószínűleg egy vihar sodorta ki a mólók által övezett, zárt területre, ahonnan nem találtak ki, és oxigénhiány következtében fokozatosan elpusztultak - közölte Andrew Hughan, a halászati és vadászati ügyekért felelős kaliforniai hatóság szóvivője.

Semmi sincs, ami szokatlannak tűnne: nem csillog olaj, nem találtunk vegyszereket, semmi jele bármilyen illegális tevékenységnek. Ahogyan egy halász éppen most fogalmazott nekem, ez természetes kiválasztódás - tette hozzá.

Az eset ritkának számít, de nem példa nélküli. A halászat világában ez egy délutáni fogásnak számít. Miközben a szakértők az okokat latolgatják, a hatóságok megkezdték a hatalmas mennyiségű haltömeg hálókkal és vödrökkel való eltakarítását. Egy rendőrségi illetékes közlése szerint még nem döntöttek arról, hová teszik a tetemeket, elképzelhető, hogy a nyílt tengeren öntik ki őket. A takarítás költsége eléri a 100 ezer dollárt (csaknem 20 millió forint).

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59