Veszélyesek lehetnek a klórozás melléktermékei az uszodavízben

Az uszodai vizek fertőtlenítésének melléktermékeként jönnek létre azok a trihalometánoknak nevezett vegyületek, amelyek a szervezetbe kerülve növelhetik a hólyagrák kockázatát - idézte spanyol kutatók megállapítását a The Daily Telegraph című brit napilap online kiadása. A trihalometánok (THM) belégzéssel, bőrön át felszívódva, illetve a víz lenyelésével kerülhetnek be a szervezetbe.

A Gemma Castano-Vinyals által vezetett spanyolországi kutatócsoport vizsgálatai során úgy találta, hogy a rendszeresen klórozott vizű medencében úszók, illetve azok, akik klórozott vízzel sokszor zuhanyoznak, egészségügyi kockázatnak teszik ki magukat. A kutatásvezető hozzátette, hogy a hólyagrák kialakulási kockázatának emelkedése a THM-ek következtében mindazonáltal kicsi.

A trihalometánok akkor keletkeznek, amikor a víz szerves szennyezői és a fertőtlenítőszer egymással reakcióba lépnek, a melléktermékként felbukkanó THM-ek közül a legjelentősebb a kloroform. A kutatók 1270 embert vontak be vizsgálataikba, amelyek eredményeit részletesen a BioMed Central elnevezésű online tudományos portálon ismertették.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59