A szúnyogok a nullás vércsoportot szeretik

Az emberi vércsoportok és a szúnyogok érdeklődése közötti összefüggéseket kutató tudományos kísérletek eredményeit foglalta össze a Straight Dope, arra keresve a választ, hogy miért szenvednek egyes emberek sokkal többet a szúnyogok miatt, mint mások.

Az első ilyen jellegű tanulmány még 1972-ben jelent meg a Nature tudományos folyóiratban, és azt állította, hogy a szúnyogok leggyakrabban a nullás vércsoportú embereket csípik meg, és az A vércsoport a legkevésbé vonzó számukra.

Egy japán kutatás később ezt megerősítette: 64 önkétesre engedtek rá olyan nőstény szúnyogokat, amelyeknek amputálták azt az ormányszerű szervét, amit a vérszívásra használja. Így csipkedés nélkül tudták megfigyelni, melyik tesztalanyra milyen sűrűn szállnak le a szúnyogok. Az eredmény azt mutatta, hogy a nullás vércsoportúak több mint kétszer annyi szúnyogot vonzottak, mint az A vércsoportúak.

A WHO Indiában végzett kutatása azonban azt mutatta, hogy a maláriával fertőzöttek között éppen az A vércsoportúak vannak legtöbben, akiket elvileg legkevésbé szeretnek a betegséget terjesztő szúnyogok. A kutatók szerint nincs feltétlenül ellentmondás a két jelenség között: az A vércsoportúak szervezete nehezebben védekezik a kór ellen, így kevesebb csípés is elegendő a fertőzéshez.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58