A férfiak kétszer annyit hazudnak, mint a nők

Kétezer ember vett részt abban a nagyszabású felmérésben, amit a Hazudsz, ha tudsz című tévésorozat brit dvd-premierjének reklámkampánya finanszírozott. A kutatás a sorozat központi témájával, a hazugságokkal foglalkozott, és arra próbált meg fényt deríteni, hogy hányszor hazudunk egy nap.

Az eredmények szerint a férfiak hajlamosabbak az igazság elferdítésére, mint a nők: napi hat hazugság volt az átlaguk, míg a nőké csak három. Mindkét nem esetében a „Semmi baj, minden rendben van” volt a leggyakoribb hazugság, a férfiaknál az „Ez lesz az utolsó korsó mára”, és a „Nem, egyáltalán nem tűnik nagynak a feneked ebben a ruhában” fért fel még a dobogóra, míg a nőknél az „Á, ez nem új, már évek óta megvan”, illetve a „Nem is volt olyan drága”.

A kutatásban részt vevők 83 százaléka állította, hogy azonnal kiszúrja, ha a partnere hazudik neki. Szakértők szerint ez erős túlbecslése a valós adatnak, és valójában nagyon kevesen ismerik fel a testbeszédből, ha hazudnak nekik.

Hasonló kutatást legutóbb szintén brit kutatók végeztek egy vodkagyár megbízásából, akkor a férfiaknál napi öt, a nőknél három hazugság volt az eredmény. Az továbbra sem világos, hogyan küszöbölik ki a kutatók azt, hogy a tesztalanyok esetleg hazudnak nekik arról, hogy egyébként mennyit szoktak hazudni.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58