Évente négy napot átveszekednek a britek

2009.11.15. 08:41
2 hozzászólás
A brit családok naponta átlagosan 15 percet veszekednek, a legtöbb civakodást az anyák kezdik - áll egy szigetországi felmérést összegző tanulmányban.

A felmérésben háromezer fős reprezentatív mintát használtak. A 15 percnyi átlagveszekedés három részre oszlik, és általában mindegyik öt percig tart. A leggyakoribb ok a házimunka-megosztás, aztán, hogy a gyerekek "szállodának nézik a házat".

A családok évi civakodási időtartama 91 óra, azaz majdnem négy nap, a vitákban a családanyák a leghangosabbak. Minden tizedik családban legalább két tag nem volt beszélő viszonyban egymással a felmérés idején.

A Daily Telegraph című brit lapban megjelent felmérés kitért arra is, hogy a vitára ajtóbecsapással pontot tevők között a lányok a bajnokok, a családfők pedig szeretnek autójukba pattanni és hosszan levezetni a feszültséget. A tévéműsor is gyakori vitaok. Az anyák a sorozatokért bomlanak, az apák a sportért és a dokumentumműsorokért, a gyerekek meg a filmekért és a valóságshow-kért.

"A veszekedések fontos kötőanyagai a családoknak, feszültséglevezető szelepként működnek. A kisebb perpatvarok pozitív szerepet játszanak a családi életben" – mondta a felmérést szervező szervezet szóvivője.