Egyre több az alva szeretkező

2010.06.15. 15:49
Egyre több embernek álom a szex: olyan típusú alvászavartól szenvednek, hogy álmukban is szeretkeznek.

Kanadai kutatók fedezték fel, hogy a korábban véltnél jóval több embernél figyelhető meg a jelenség. Egy torontói alváskutató klinikán összesen 832 pácienst kérdeztek ki – 428 férfit és 404 nőt. Kiderült, hogy a férfiak több mint 10 százaléka „alva szexelő", a nők esetében a hányad 4 százalékos.

A tudósok szerint az arányokat helytelen lenne kivetíteni az emberek összességére, mivel a felmérés minden alanyának volt valamilyen alvászavara, ezért került a klinikára.

A  jelenség nem okoz problémát, amíg a partner nem bánja, bár az álomban szeretkezők általában másnap fáradtan ébrednek, és gyakran panaszkodnak alvási nehézségekről, nyomott hangulatról.

Az álombeli szex egyébként előfordulhat alvajárás közben is, anélkül, hogy feleszmélne rá az illető. Akadnak egyébként, akik alva porszívóznak vagy esznek, nem beszélve az álmukban beszélőkről, akiknek a száma meglehetősen nagy – írta a brit Daily Telegraph.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport