Az erős keleti szél segített a zsidóknak a Vörös-tengernél

2010.09.22. 21:35
102 hozzászólás

Előfordulhat, hogy van valóságtartalma a Kivonulás könyvének, noha a Vörös-tenger vize nem Mózes utasítására, hanem az erős keleti szél hatására nyitott utat a menekülő zsidók előtt - állítják amerikai tudósok, akik kutatásaikról a PLoS ONE nemzetközi tudományos portálon számoltak be.

Az amerikai Légköri Kutatások Nemzeti Központja és a boulderi University of Colorado szakemberei a szélnek a tengerre gyakorolt hatását vizsgálják egy nagyszabású kutatás keretében. A számítógépes szimulációk során bebizonyosodott, hogy azon a ponton, ahol egy folyó a sekélyvizű lagúnába ömlik, meghatározott feltételek mellett a víz "meghátrálhat".

"A szimulációk egybeesnek a Kivonulás Könyvében olvasható beszámolóval" - emelte ki Carl Drews, a tanulmány vezető szerzője.

A hullámok kettéválasztása a folyadékdinamika törvényein keresztül érthető meg. A szél a fizikai törvényeknek megfelelően mozgatja a víztömeget, biztonságos átkelőhelyet biztosítva. A tengerfenéki ösvény két oldalán magasodik a széttolt víztömeg, amely egy bizonyos pillanatban hírtelen visszazúdul.

Az egyházi szövegekben mutatkozik ugyan némi különbség, ám minden egyes esetben arról "tudósítanak", hogyan menekült meg a Mózes vezette zsidó nép több mint három évezrede. A Vörös-tenger kettévált az üldözöttek előtt, Mózes és követői biztonsággal átjutottak, majd a tenger hullámai újból összezártak, elborítva a fáraó katonáit.

A Csendes-óceáni tájfunokat tanulmányozó kutatócsoport a Földközi-tengeren kiválasztotta azt a pontot, ahol lehetséges lett volna a legendás átkelés és különböző szárazföldi alakzatokat modellezett, amelyek a kérdéses korban létezhettek, s a bibliai leírás alapjául szolgálhattak.

A modell működéséhez egy U-alakú képződmény szükséges a Nílus-deltában, valamint a Földközi-tenger egy sekélyvizű lagúnája. Amennyiben egy ilyen terepen óránkénti 100 kilométer erősségű szél fújna 12 órán keresztül, ez két méter mélységig kettéválaszthatná a vizet.

"Egy 3-4 kilométer hosszúságú és 5 kilométer szélességű szárazföldi út keletkezne, amely 4 órán keresztül járható maradna" - hangsúlyozzák a kutatók tanulmányukban.

Mint Carl Drew rámutat, az emberek képzeletét mindig is megragadta az Exodus története, s azon tűnődtek, hogy vajon valós történelmi tényeken alapul-e. "Amit ez a kutatás bizonyít, a tenger kettéválasztásáról szóló bibliai leírás a fizika törvényein alapul" - emelte ki Carl Drew.