A gitárosok jobbak a csajozásban

Egy most megjelent francia tanulmány szerint a nők az átlagosnál jobban vonzódnak a gitárosokhoz; a tanulmány megállapításai egybevágnak egy tavaly megjelent izraeli kutatás eredményeivel.

A francia tanulmány szerint a zenének fontos szerepe van a szexuális szelekcióban. A kísérlet során háromszáz nő telefonszámát kérték el az utcán. A 18-22 év közötti lányokat leszólító, 20 éves színész azt mondta a lányoknak, hogy csinosnak tartja őket, és elkérte a számukat. A férfi az esetek harmadában gitártokot cipelt magával, a fennmaradó kétharmadban pedig sporttáskát, illetve semmit nem tartott magánál.

A leszólított nők 31 százaléka szívesen megadta a telefonszámát, ha a férfi gitárt vitt magával, de a sporttáska taszítóan hathatott rájuk, mivel ezt cipelve az arány 9 százalékra csökkent. Ennél még a semmi is jobbnak tűnik: ha a férfinél nem volt semmi, a megszólított nők 14 százaléka adta meg a számát.

A tavalyi, Izraelben végzett tanulmányt nem az utcán, hanem az interneten végezték. A kutatók egy Facebook-profilt használtak, amivel 100 egyedülálló lányt jelöltek barátnak. Az esetek felében a profilhoz egy unalmas, gitár nélküli srác képét kapcsolták, a másik felében viszont egy gitáros férfiét. A hangszer nélküli férfi profilját csak öten jelölték vissza az ötvenből, de a gitáros esetében már tizennégyen.

A kutatók az eredmények alapján arra következtetnek, hogy a zenei műveltségnek nagy hatása lehet a szexuális szelekcióban. A tanulmány nem írta, de a módszertan alapján feltételezhető, hogy gitártudás nem szükséges az ismerkedéshez; elég, ha a férfi egy gitártokot cipel magával, vagy bárhol egy gitárral mutatkozik.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34